-*- Justin szemszöge -*-
Ha azt mondom, hogy úgy száguldottam hazafelé az éjszakában, mint egy üstökös, akkor sem lenne pontos a tempóm valódi meghatározása. Igyekeztem visszafogni a könnyzuhatagot, ami együttes erővel próbált kitörni, hiszen nem sírhatok egy ilyen lány miatt. Nem engedhetem meg magamnak, hogy valaki olyan iránt ejtsek egyetlen könnycseppet is, aki nem szeret viszont.
Próbáltam betelíteni a belsőm dühvel, csak hogy eltűntessem a csalódottságot és a síráshoz való kényszert. Mekkora faszság. Mekkora fasz vagyok. Hogyan hihettem, hogy működni fog? Hogyan hihettem, hogy szerethet engem? Ugyan már! Gazdag csitrik nem szeretnek bele nincstelen fiúkba. Benne van a vérükben, hogy a pénzt keressék, és Emilyben is biztosan csak most tudatosult, mit művel pontosan.
Hogy a francba hihette, hogy egy percig is másképp tekintek Crystalra? Nem tudom eldönteni, hogy ez nevetséges, tragikus, vagy mind a kettő. Azok után, amennyiszer bebizonyítottam neki az érzéseimet, kibukik rám emiatt az apróság miatt, miközben ő százszor többet enged meg Dereknek. Még mi a szart nem! És ha mindez még nem lenne elég, szerelmet vallok neki, ő pedig csak bámul rám, mintha fogalma sem lenne, melyik univerzumban van éppen. Micsoda egy balfasz vagyok! Hogy veszíthettem el ennyire az eszem? Ez rettenetes.
Dühösen trappoltam el a házunk ajtajáig, és próbáltam olyan halkan kinyitni azt, amennyire csak abban az állapotban lehetséges volt. Anya és a kicsik elszenderedtek, miközben esti mesét olvastak, és a látvány kissé csillapította a belsőm. Ő legalább mindig itt van nekem.
Ledobáltam magamról ezt a csicsás göncöt, és visszavettem a kényelmes, ezer éves fekete ruháimat. Úgy volt, hogy minden reggel Leah-nál találkozunk, hogy át tudjak öltözni „normális ruhákba”, de ezek után felszarvazott marha lennék odamenni. Soha többet nem akarom őket látni.
Visszamentem az utcára sétálni, hiszen csak még rosszabb volt egy helyben ülni. Megfordult a fejemben, hogy futok egyet levezetésképpen, de elvetettem az ötletemet, amint egy ismerős terepjáró fényszórója belevilágított a szemembe. Ez az. Ez még jobb lesz.
Drake már ki is hajolt az ablakon, és épp nyitotta volna a száját egy mondatra, amiben biztosan szerepelt volna a „kölyök” szó, de ehelyett csak a fejemet tanulmányozta körülbelül két percen át. Na, és ebből most mi lesz.
- Mi történt a buráddal, kölyök? Végre úgy nézel ki, mint akinek farka is van – mondta, engem pedig elkapott az ellenállhatatlan kényszer, hogy elröhögjem magam, de aztán eszembe jutott, miért is festek így. A jókedvem persze azonnal elszállt.
- Változatosság gyönyörködtet – mondtam vállat vonva, ő pedig egy fejrázás kíséretében behívott az autóba.
- Rég láttalak, már majdnem hiányoztál – bökött oldalba, mire összeráncoltam a szemöldököm. Azt mondta nekem, hogy hiányoztam neki? Drake ismeri a hiány érzését? Drake tud érezni? A mindenit.
- Bár én is ugyanezt mondhatnám – csúszott ki a számon, és azt hittem, ezzel kapok egy golyót a fejembe, de Drake csak jókedvűen elnevette magát, majd megveregette a vállam.
- Kezdelek kedvelni, kölyök – vigyorgott, s én akkora már feladtam, hogy megértsek bármit is az életből. – Ma este van egy apró feladatunk, öt percet vesz igénybe – tért a lényegre hirtelen –, aztán már szabad is vagy.
- Jól hangzik – bólintottam. Az igazság az, hogy cseppet sem hangzott jól, de bármit elfogadtam, aminek nincs köze Emilyhez és az ő csipetcsapatához. Még Drake is jobb megoldásnak bizonyult, mint ő.
Egy rövidebb autóút után megérkeztünk a szokásos lepukkant raktárépület ajtajához. A többi csapattag már ott várt, beleértve Ryant is, aki teljesen kiment a fejemből. Szent szar, hogy fogom kimagyarázni magam előtte? És ő hogy fogja kimagyarázni magát nekem? Egyáltalán tartozunk magyarázattal egymásnak? Sokkal jobb lenne, ha annyiban hagynánk a történteket, viszont ahogyan ezt a srácot eddig ismerem… tutira nem fogja száműzni a kérdéseit.
Mindenesetre miután kiszálltunk a kocsiból és befelé vettük az irányt, inkább Drake mellett maradtam, kerülvén Ryant. Ha Drake rájön, hogy én is ott voltam az estélyen Ryannel, ő is elkezd majd kérdezősködni, és azokra sajnos már válaszolnom is kell, különben a tengerben végzem cápakajaként. Azt pedig bármennyire is szerencsétlen egy barom vagyok, nem akarom.
- Mindenki figyel? – Drake hangja bevisszhangzotta a raktárépületet, s síri csönd lett. – Ezt a borítékot – emelte fel a magasba, hogy mind a tízen láthassuk – be kell dobnunk egy postaládába. Nevetséges feladatnak tűnik, de mindannyian kelletek hozzá – nézett rajtunk végig. – Három ember fegyverrel fedezni fog, ketten becsöngetnek a lakásba, és elvonják a tulaj figyelmét azzal, hogy eladóknak adják ki magukat. Addig egy ember bedobja a borítékot a postaládába, miközben két ember felügyeli a környezetet, ketten pedig készenlétben lesznek mellettem, hogyha bármi történik, azonnal közbe tudjunk lépni. Érthető voltam? – kérdte, és a tömeg bólintott.
Azt sem tudtam, melyik pozícióba reméljem magam. Az egyedüli, amiben biztos voltam, az volt, hogy semmiképp nem akartam fegyvert fogni. Nagyvalószínűséggel annyira remegne az eszköz a kezemben, hogy teljesen mást lőnék le, mint akit kéne. És egyáltalán, rohadtul nem akarok gyilkolni! Azt hagyja a hidegvérűekre.
- Ti hárman, itt vannak a fegyverek – szólt a három legidősebb embernek. – Három oldalról kell fedeznetek a házat, és ha bármi gyanúsat láttok, lőjétek le – mondta Drake. Ez igen.
- Jaden, te fogod bedobni a levelet a postaládába. Olyan gyorsnak kell lenned, amilyennek csak tudsz – adta át a borítékot egy sötét bőrű srácnak, aki mindössze egy bólintással válaszolt.
- Kölyök és Ryan – na neee, máris tiltakozom! –, ti lesztek a csendes megfigyelők. Ha bármit láttok, hallotok, ezen a mikrofonon keresztül jelezzétek, ezt pedig tegyétek a fületekbe – adott a kezünkbe két aprócska szerkezetet. Két ujjam közé fogtam az egyiket, majd be is tettem a fülembe, a mikrofont pedig rácsíptettem a pólóm nyakszegélyére. Hát, ilyet sem csináltam még.
Ryan vizsgálgatva rám nézett, mintha üzenni akart volna valamit a szemével. Sőt, egyenesen kérdőre vont velük. Most, hogy egy a feladatunk, biztosan meg kell beszélnünk a történteket. Illetve, várjunk csak… Hát ezért néz így rám, mert nem szólalhat meg a mikrofon miatt! Á, tökéletes. Az élet ezúttal velem van.
- Indulhatunk? – kérdte máris Drake, így gondolom kiosztotta a maradék embereknek a feladatot, amíg én filozofáltam.
Bólintottunk válaszképp, majd a két srác, akik az eladó szerepet kapták, elmentek egy testőrrel, minden bizonnyal átöltözni. Addig mindenki beszélgetett az éppen mellette állóval, én és Ryan azonban csak szótlanul álltunk egymás mellett. Bevallom, nem nagyon mertem ránézni. Tudtam, ha megteszem, többet kapok abból a kérdő pillantásból, így inkább egyenesen bámultam az orrom elé. Abból legalább nem lesz károm.
- Jól van, mindenki kifelé a furgonba! – Drake kimutatott az ajtón, amint megérkezett a két srác hivatásos reklámügynökségnél dolgozó eladóknak öltözve, így kiözönlöttünk.
Az ajtó előtt egy fekete furgon várt, aminek hátuljába mind a tízen befértünk, plusz még egy testőr is. Nem mondom, hogy kellemes volt Ryan mellett kuporogni halálos csendben, amikor mindkettőnknek lett volna mit megmagyarázni, de ez így volt rendben. Amúgy sem volt kedvem még vele is esetlegesen veszekedni.
- Kölyök és Ryan, látjátok azt a fát? – mutatott el a távolba, mire igennel feleltünk. – Ott fogtok őrködni. Ha gyanúsat láttok, mondjátok ki a „fehér” szót, és tegyétek hozzá, merről. Ha nyilvánvalóan veszély közeleg, ugyanezt tegyétek meg, csak a „piros” szóval. Világos voltam? – nézett bele jéghideg szemeivel az enyémbe, túlságosan megfagyasztva ezzel az érhálózatomat ahhoz, hogy épkézláb választ nyögjek ki neki. – Ne kelljen csalódnom – tette hozzá, majd már ment is a többiekhez. Ó, igazán kösz a megnyugtatást, most már kevésbé vagyok ideges.
Mivel Ryan már el is indult a kijelölt helyre, követni kezdtem. Életünk leghosszabb küldetése elé nézünk, az egyszer biztos. A fekete ruhám tökéletesen beleolvadt az éjszakába, a bokor még el is takart félig, így cseppet sem voltam feltűnő. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy teljes rálátásom legyen az egész területre, Ryan pedig hátat fordítva nekem ugyanezt tette, csak a másik irányból. Így maximális megfigyelés alatt tudtuk tartani a környéket.
Láttam, amint a három ember már fegyverrel behelyezkedett egy nagy háromszög három csúcsába, és ténylegesen készek voltak bárkit lelőni, aki akadályozni meri a küldetést. A furgon felől megindult a két eladó egyenesen a bejárati ajtó felé, a fekete srác pedig addig az egyik fegyveres mellett tartózkodott.
Nem lehetett több tizenötnél a kölyök, ennek ellenére igencsak határozottnak nézett ki. Ötletem sem volt, mikor érkezett a csapatba, és kirázott a hideg, amikor belegondoltam, milyen fiatalon csöppenhetett bele ebbe a világba, vagy Drake miért engedte egyáltalán bele. Gusztustalan az egész, és ezáltal én is az lettem.
Elhajtott az autó, és innen tudtam, hogy kezdetét vette a küldetés. Az eladók pont odaértek az ajtóhoz, még a csengőt is hallottam. A szememet csak a területre szegeztem, arra koncentráltam, addig sem volt Emily a fejemben. Jaden éppen beletette mentében a borítékot a postaládába, amikor megjelent egy pasas fekete pulcsiban az utca végén. Kapucni takarta a fél arcát, de amint felemelte a fejét, és rávetült az utcalámpa fénye, beragadt a levegőm. A 21 tetkós pasi.
- Piros, öt óránál – hadartam gyorsan, mire még Ryan is megfordult. Szentséges kibaszott szar, itt mi lesz.
Láttam, ahogy az egyik srác, aki Drake-kel ment, elkezdte követni a pasast, zsebre dugott kézzel. Szinte biztos voltam benne, hogy fegyvert szorongat a kezében, és ettől felugrott a szívem a torkomba. Csak ne legyen mészárlás, te jó ég.
Mindenki meg volt fagyva, nekem még a lélegzetem is elállt, és Ryant sem hallottam moccanni. Az eladók zavartalanul, ügyelve, hogy ne essenek ki a szerepükből, folytatták a diskurálást a lakossal, aki ahogyan észrevettem, egy öreg, zsémbes férfi. Pár méter hiányzott csak, hogy a tetkós pasi kilépjen a veszélyzónából, és a mi emberünk végig követte őt. Amint eltűntek, villámsebességgel száguldott vissza a fekete furgon, és Drake úgy sürgetve minket a kezével, ahogyan még sosem, integetett nekünk, ezért egyenként rohanni kezdtünk a furgon felé.
Ryannel egymást fedezve futottunk el a célállomásig, és már csak akkor voltam nyugodt, amikor elhajtottunk. Szuszogtam, levert a víz és még sosem éreztem ilyen félelmet. Meleg helyzet volt, egyenesen forró. Útközben egyszer megálltunk, hogy felvegyük a srácot, aki követte a veszélyes tényezőt, utána dupla sebességgel megindultunk vissza a raktárépülethez.
- Mindenki kiváló munkát végzett – mondta Drake, mikor már bent voltunk, és sosem láttam még ennyire megkönnyebbülten. Biztosan óriási lehetett a veszély, ha még ő is megijedt. – Kölyök, te külön elismerést érdemelsz. Ha nem figyelsz eléggé, és nem szólsz, abból katasztrófa lett volna. Ez az én emberem – odajött mellém, és megveregette a vállam. Egek ura, elismerést kaptam. Ez aztán igen. – Mindenki mehet haza, a küldetésnek vége! – ordította el magát, de még mellettem maradt. A többiek oszolni kezdtek, majd Drake újból rám nézett, és ezúttal halkabban kérdezett tőlem. – Honnan tudtad, hogy a piros kódot kell használnod? Csak nem ismered 21-est? – méregetett. Szóval 21-es a neve.
- Elég veszélyesnek nézett ki, a fehér túl enyhének hangzott, ha ránéztem – feleltem rezzenéstelen arccal. Nem fogom elmondani neki, mit láttam. Az az érzésem, hogy túl komoly helyzet szemtanúja voltam ahhoz, hogy elpletykáljam Drake-nek.
- És elég veszélyes is. Ő az ellenfél brigád vezére, a 21-es körzet ura – mesélte, miközben sétálni indult beljebb a raktárépületben. – Hat éves korában megölték mindkét szülőjét, őt pedig magukkal vitték. Mint később kiderült, a szülei komoly részesei voltak a maffiának, az anyja pedig egy prostituált volt – regélt, én pedig éles figyelemmel ittam a szavait. – 21-es apja keresztbetett a csapatnak, akik végül megölték, 21-esből pedig vérbeli maffiózót neveltek. Így miután a gyilkosok meghaltak, 21-es lett az utód, és egyben a körzet ura. Innen ered a neve is, és a tetoválás is az arcáról – nézett rám a történet végén, nekem pedig kitisztult a kép.
- Nem semmi – mindössze ennyi volt a szókincsem kapacitása erre a durva történetre. Bele sem mertem gondolni, mennyire kegyetlen maffiózó lehet, ha hat éves kora óta erre nevelték.
- Mindenesetre jó munkát végeztél, és szeretnék neked pénzjutalmat adni érte – kutakodott a zsebében, majd felém nyújtott két bankjegyet. El sem hittem, ami történt, tág szemekkel vizsgálgattam a két bankjegyet, és csak jobban ledöbbentem, amikor tudatosult: 100 dollárt tartottam a kezemben. Ebből egy havi élelmünk kijön.
Felnéztem Drake-re, és esküszöm az istenre, majdnem sírni kezdtem. Hálás voltam érte, bárhogyan is szereztem a pénzt, de nem magamért örültem, hanem anyáékért. Végtelenül ránk fér a pénz.
- Köszönöm – súgtam neki, ő pedig kedvesen bólintott. Ekkor láttam először Drake-t emberin viselkedni, és próbáltam kihasználni a helyzetet, mert tisztában voltam vele, hogy nem minden nap láthatom majd ilyennek, így amikor készült hátat fordítani nekem, én a pillanat hevében utána szóltam.
- Drake! – kiabáltam utána, mire ő visszanézett a válla felett. Közelebb mentem, hogy más ne hallja a szavaim rajta kívül, majd suttogva kérdeztem tőle. – Esetleg itt van még az a vörös lány? – néztem hideg szemeibe, melyek azonnal jobb kedvre derültek a kérdésem után.
- Már azt hittem, soha többet nem érdeklődsz iránta – vigyorgott, és megragadva a karom a szoba felé vezetett. – Mióta együtt voltatok, rólad áradozik. Jó szórakozást, kölyök – mutatott a jól ismert ajtóra, majd el is illant mellőlem.
Tudom, hogy amit készülök tenni, az nem a legszebb dolog, de Emilyvel vége közöttünk, nekem pedig le kell vezetnem a feszültségem, és ahelyett, hogy valakit szétvernék, jobb megoldásnak bizonyul, ha szexbe fojtom bánatom. Így hát benyitottam az ajtón, és már meg is pillantottam a lányt, akit kerestem.
Meglepődött, amint meglátott, és azon nyomban fel is ült az ágyon. Mindössze egy trikó volt rajta és egy rövidke nadrág, melytől azonnal felgyulladt mindenem. Megpillantván, hogy őt fürkészem, kidobta a kezéből a könyvet, melyet olvasott, és nagy léptekkel odajött hozzám, nekilökve az ajtónak, ezzel be is zárva azt.
- Üdv újra itt – mondta mosolyogva mielőtt megcsókolt, én pedig felkaptam őt a combjainál, és készen álltam egész éjszaka eltemetni Emily emlékét vele, annak ellenére is, hogy tudtam: úgysem fog sikerülni.
Hát sziasztok!
Már nagyon hiányoltalak titeket, és ezúttal is bocsánat, hogy későn jelentkeztem, de a suli újra beindult, és még az angliai utam is közbeékelődött, szóval elég forgalmas napjaim voltak. Mindegy is, a lényeg, hogy itt vagyok.
Olvastam minden kommentet, aranyosak vagytok, hogy így be tudtok zsongani, imádlak titeket. Igyekeztem ezúttal is kicsit jobban felpörgetni az eseményeket, és igazából nem tudom, mennyire sikerült, de várom a véleményeket, hogy megtudjam.
Ezúttal is ünnepélyesen túlléptük a 82.000-es oldalmegtekintést, és a feliratkozásokat is köszönöm még egyszer, szuperek vagytok!
Nem tudom, mikor jövök legközelebb, a suli miatt lehet, hogy ismét csak egy hónap múlva. Pozitívum azonban, hogy jön az őszi szünet hamarosan, így talán jutni fog időm az írásra is. :)
Találkozunk legközelebb, puszi nektek ♥