-*- Justin szemszöge -*-
Mondatom, mint a nem létező por ebben a multimilliomos házban, úgy keringett. Éreztem, amint a belső szerveim is ezt a három szót kántálják ebben a hatalmas csendben. Emily – az én gyönyörűségem, a mindenem -, tökéletesen meztelen testével fagyott meg előttem.
Nem az orgazmus beszélt belőlem. Tényleg vele képzeltem el a hátralévő életemet, hiába csak pár hónapja ismerem őt. Rettegve, ám valamelyest magabiztosan, bátorkodtam felé lépni, és szinte észrevehetetlenül megsimítani a karját. Őrültem félem a reakciójától, hogy kidob, hogy mindent elrontottam, s már épp kezdtem volna bocsánatért esedezni, amikor Emily végre megszólalt.
- Tényleg ezt akarod? – kérdte óvatosan. Tekintete egyszerre volt reménnyel teli és szkeptikus, amit nem csodálok. A mostani hangulatingadozásaim rányomták a bélyegét a bizalmára.
- Mindennél jobban – amennyire csak tudtam, határozottan kiegyenesedtem. – Tudom, hogy nem a legromantikusabb egy zuhanyzóban megbeszélni ezt, de úgy érzem, senki más érintését nem tudnám elviselni magamon. Megkaptam a legjobbat, akiről valaha álmodtam, és annyiszor voltam már hülye, de tudom, ha eleresztenélek, az egész életem onnantól kezdve egy fekete lyuk lenne – néztem mélyen a szemébe. – Én lennék a világ legszerencsésebb balfasza, ha megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz.
Ugyan az utolsó csempe is csöpögött a párától, így is látható volt, ahogyan a szépség szeme beködösödött, majd egy kósza könnycseppet eresztett szabadjára. A szívem már háromszor körbe futotta a földet lélekben, izzadtam és megrökönyödve vártam, hogy végre mondjon valamit.
- Igen – felelte, s gyorsan beleugrott a karjaimba. – Igen, igen, igen – heves, gyors puszijai túláradó melegséggel telítették be a szívemet, miközben igyekeztem megtartani mindkettőnket a csúszós padlón. – Szeretnék a feleséged lenni.
Szavai sokkhatásként, mintegy instant villámcsapással értek el hozzám, s beszéd helyett inkább csak hosszasan megcsókoltam. Amúgy sem tudott volna egyetlen szótár sem találni olyan jelzőt, ami megfelelően kifejezte volna, mennyire boldog voltam.
Utoljára kihasználtam a helyzetet, és birtoklóan végigfuttattam a kezem Emily törékeny testén, elidőzve a melle körül, melyet csókja közben a kezembe vettem. Kéjesen nyögött egyet, majd váratlanul megszakította a csókot, és mélyen belenézett a szemembe.
- Az életemre esküszöm, hogy nem láttam még egy ilyen vonzó férfit, mint amilyen te vagy ruha nélkül – suttogta, majd gyorsan végiglegeltette a szemét rajtam. Sosem gondoltam volna, hogy én, aki már annyi nővel volt életében, zavarba jön, amikor valaki ilyet mond nekem, de Emily még ezt is elérte nálam. Szégyellősen lehajtottam a fejem egy pillanatra, majd mosolyogva felnéztem rá.
- Emily, ha tudnád, mennyire gyönyörűnek talállak, sosem hordanál semmit körülöttem – pusziltam homlokon. – Tökéletes vagy.
- Csak veled együtt vagyok tökéletes. Szeretlek, Justin – simította hátra a víztől nedves hajamat.
Tudattam vele, hogy én is mennyire szeretem, majd egy hosszas csókcsata után kikecmeregtünk végre a zuhanyból. Emily már fáradt volt, hisz nehéz napon ment keresztül, s holnap össze is kell pakolnunk az utazáshoz, így gyengéden lefektettem őt az ágyba, kiszaladtam megnézni a testvéreimet – mélyen, összebújva aludtak, ahogy szoktak -, majd befészkeltem magam a félálomban tengő szépségem mellé, s már el is vesztettem az éberségem.
Mikor először kinyitottam a szemem, kisebb pánikroham futott rajtam végig, hiszen ez volt az első éjszakám ebben a lakásban, azt sem tudtam, hol vagyok hirtelen. Azt pedig végképp, hogy Emily miért nem volt mellettem.
Oly hirtelen álltam fel, hogy beleszédültem a mozdulatba; megrémültem. Mi van, ha elment? Hibát követtem el tegnap, amikor úgy kinyíltam neki? Remegő lábakkal kinyitottam a szobaajtót, s azonnal megcsapott egy ellenállhatatlanul finom illat, egyenesen a konyhából. Ahogy lefelé tartottam a lépcsőn, megláttam Emilyt, amint a sercegő bacont forgatja a serpenyőben, miközben Jaxont tartotta fél karjában.
Alig várom, hogy a saját gyerekeinket nyugtassa így.
Amennyire próbáltam minél halkabban leosonni, Jaxon felkapta a fejét a lábaim dörömbölésére, mire a szépség is észrevett, s egy pillanat alatt húzódott elképesztő mosolyra a szája. Istenem, hogy én mennyire szerelmes vagyok…
- Jó reggelt, Justin – simította meg az arcom, mikor odaléptem.
- Jó reggelt, szépségem – feleltem, mire beletemetkezett Jaxon ölelésébe. Imádom, hogy még mindig zavarba tudom hozni. – Szia, álomszuszék – piszkáltam meg a testvérem álmos arcát, s csak egy kómás félmosolyt kaptam cserébe.
- Rosszat álmodott – súgta Emily. – Nem tudott aludni, úgyhogy inkább lejöttünk főzni, hogy eltereljem a gondolatait – cirógatta Jaxon göndör haját, majd nyomott egy puszit a feje tetejére.
- Köszönöm, hogy ennyire törődsz vele – túláradt bennem a szentiment, ahogy figyeltem őket. – El sem tudod képzelni, mennyit jelent nekem, hogy szereted őket, és ők is téged - mondtam. Emily csak melegen mosolygott.
- Ez természetes, Justin. Mindegyikőtök nagyon közel áll hozzám.
A reggel hátralévő részét így töltöttük. Mikor Jazzy is felébredt, nekiültünk közösen a reggelinek, s mindvégig csak arra tudtam gondolni, mennyire hálás vagyok Istennek, amiért az életembe keverte Emilyt. Évekkel ezelőtt volt utoljára ilyen nyugodt és meghitt családi étkezésem, mint ma.
- Ma el kell kezdenünk pakolni – bukott ki Emily száján a tény, mire a két kicsi felkapta a fejét. Hát persze, ők még nem is tudnak róla.
- Hova megyünk? Ugye nem kell elköltözi? – pánikolt a kishúgom, s mielőtt reflexszerűen meg tudtam volna nyugtatni, Emily közel húzta őt magához, s megnyugtatóan simogatta a karját.
- Ne félj, soha többé nem kell innen elmennetek, picúr – súgta, majd jelentőségteljesen rám nézett. Azt akarta, hogy én mondjam el nekik.
- Kirándulni megyünk – széles mosollyal közöltem -, olyan helyre, ahol van úszómedence, óriási ágy, és képzeljétek… - húztam az időt, hogy minél izgatottabbak legyenek -, még saját játszótér is.
- Saját játszótér?! – összhangban szólaltak fel, mire a mellettem ülő szépség kuncogni kezdett. Elolvasztotta az egész szívem.
Onnantól kezdve a kicsiket le sem lehetett lőni. Még jó, hogy csak egy nappal előtte mondtuk el nekik a hírt, mert az őrületbe kergettek volna egy idő után. Mégis, valamelyest sikerült őket lenyugtatni egy kis mesenézéssel, na meg persze Emily isteni főztjével, amitől még a libabőr is végigfutott rajtam.
Kora délután volt már, amikor el kellett búcsúznunk egy kis időre. Emily előttem hívta fel a mentőszolgálatot indulása előtt, hogy szállítsák be anyát a kórházba. Nem tellett bele egy órába, már vissza is kapta hívását, miszerint anyát ellátták, s semmi súlyos baja nincs, csak ismét kórosan vitaminhiányos. Kissé lelkiismeret-furdalást kaptam, amiért így elhanyagoltam, de annyira megbántott… nem bírtam már az ő érdekeit nézni tovább.
- Olyan jó lenne, ha maradhatnál – húztam vissza kissé a lányt, aki úgy elcsavarta a fejemet. Nem akartam nélküle létezni sem.
- Muszáj mennem – húzta a szépségem a száját. – Még el kell intéznem egy csomó dolgot a tűzesettel kapcsolatban, össze kell pakolnom, és valahogy Leaht is le kellene nyugtatnom – rágcsálta a szája szélét, mire ösztönösen odakaptam a kezemmel, hogy kizökkentsem.
- De csak akkor engedlek el, ha megígéred, hogy ma is velem alszol – vontam az ölelésembe. Már most hiányzott, és még el sem ment.
- Minden este veled alszom. Nem akarok nélküled lefeküdni – mondta, majd belebújt a nyakam hajlatába.
- Nem is kell, Emily. Itt vagyok neked – pusziltam meg a homlokát, s egy tekintetcserével jeleztük egymásnak a szót, hogy „szeretlek”.
Miután Emily kilépett az ajtón, már szinte csak vártam. Vártam, és vártam, hogy mikor jelenik meg Drake az ajtómban, és vonszol el egy újabb gyakorlatra. Mivel tudtam, hogy ez nem fog megtörténni, és nem akartam a kicsiket sem veszélybe sodorni, felhívtam Ambert, akinek a telefonszáma ott csüngött a hűtő falán, hogy vigyázzon a kicsikre. Eszem ágában sem volt őket egyedül hagyni többé. Azok után nem, amik történtek.
Elsétáltam a házunkig, és két percet sem töltöttem el sétálgatással, a fekete terepjáró megjelent előttem. Ki gondolta volna.
- Jól ki vagy virulva, kölyök – Drake a visszapillantóból méregetett fel-alá. – Csak nem csaj van a képben?
Ugyan napszemüveget viselt, de szinte láttam, ahogy rám kacsintott, és ettől kényelmetlenül éreztem magam. Még csak válaszra sem méltattam. Senkinek nincs köze hozzám, és a szerelmi életemhez. Úgy tűnt, mint aki valamelyest megértette, hogy nem szándékozom beszélni semmiről, mégis, a kínos csend kezdett a kelleténél jobban rám ülni. Sóhajtottam egyet, mikor megérkeztünk. Végre nem vagyok bezárva vele egy szűk SUV-ba.
Benn leültem a szokásos helyemre, amely Ryan mellett lett volna, viszont mióta helyet cserélt ezzel a nagydarab sráccal, nem éreztem túl kényelmesen magam. Na nem mintha lett volna bármi kényelem ebben az egész szcenárióban.
- A mai nap lesz az utolsó tréning egy hétig – jelentette be hirtelen Drake, mire a belső szerveim mintha egyszerre estek volna le megkönnyebbülésükben. Mennyire jó, hogy így nyugalomban elutazhatok. – Addig is Lorenzo fog nektek pár lövési technikát tanítani – mondta, majd egy lezser kézmozdulattal jelezte is, hogy induljunk meg. – Ryan, te velem jössz – épp elkaptam az utasítását, miközben mentem a lőtér felé.
Vajon mit akarhat tőle Drake? Talán tett valami rosszat? Kizárt. Akkor már nem állna itt előttem.
Elhessegettem a gondolatokat a fejemből, és próbáltam Lorenzo félig spanyol utastásaira hallgatni, miközben azon kattogtam, hogy időben hazaérjek, mielőtt Emily betoppanna a házba. El sem tudom képzelni, hogyan magyaráznám, ha nem lennék otthon.
- Hé – hallottam egy erőteljesen felém irányuló hangot. Megfordulva az egyik B szektoros srácot láttam, amint felém tart. – Te vagy az új vezetőnk, igaz? – állt meg előttem. Ó, a picsába, már el is felejtettem, hogy halálra vagyok ítélve.
- Igen – feleltem, mint akinek a fogát húzzák. A következő akcióban fogok meghalni, ez már ezer százalékig biztos.
- Oliver – nyújtotta a kezét, mire viszonoztam bemutatkozását. – Én voltam az előző vezető. Csak egy hajszálon múlott a halálom – mondta, majd felhúzta a pólóját, melytől láthatóvá vált egy körülbelül tíz centis varrott seb közvetlenül a szíve mellett. Lesápadtam. Nem halhatok meg. Nem hagyhatom Emilyt magára. – Ha nem akarsz így járni, a következő alkalommal edz velem. Megtanítom, ki miben a legjobb. Már aki még él, persze – mormogta az orra alatt utolsó mondatát. Remek, ettől aztán Etna vulkánként fog kitörni az önbizalmam.
- Rendben – nyeltem egy nagyot, még mindig a sebét bámulva a pólóján keresztül. – Kösz a segítséget.
Nem is válaszolt, csak bólintott, s elsétált. Nem értettem, miért engem tesz Drake a csoport élére, amikor még életben van az eredeti vezető, ugyanakkor valamelyest felfogtam. Oliver valószínűleg túl értékes ember ahhoz, hogy Drake elveszítse. A korából és a tetoválásokból ítélve hosszú ideje lehet itt. Túl hosszú ideje.
Mióta csak Drake elrabolt az első találkozáskor, ez volt a legrövidebb edzés. Már nem is foglalkoztam a revolverrel a kezemben, hisz tudtam, hogy úgyis használnom kell majd, és a túláradó idegességem nem fog segíteni, amikor három oldalról lőnek rám. A célzás is egyre jobban ment, bár szívre még mindig könnyebben lőttem, mint fejre. Gyakorolnom kell, bármennyire is undorodom magamtól emiatt.
Kettőt pislogtam, s máris azon kaptam magam, hogy Drake kocsijában ülök, s hazafelé tartok. Égtek a végtagjaim Emily érintéséért, s másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy nyugodt négy napot tölthetek el vele holnaptól, s nem fog belezavarni semmi a kettőnk békéjébe.
- Azért csak óvatosan a nőkkel, kölyök. Tudod, hogy egy magadfajta sosem fog megmaradni egy mellett – Drake egyenest a lelkem legutolsó kapujába bámult, amikor ezeket a szavakat döfte belém, s olyannyira meglepődtem, hogy hirtelen pislogni is elfelejtettem.
- Talán nem ismersz eléggé. Vagy inkább egyáltalán – feleltem, majd szinte kiugrottam a kocsiból. Nem voltam kíváncsi a reakciójára. Tudom jól, hogy senkinek nem kellenék, de Emily lát bennem valamit. Ő szeret, és én is szeretem őt. Ez nem csak egy futókapcsolat. Egyszer a feleségem lesz, és tőle lesz az összes gyerekem. Tudom. Hisz ő is ezt akarja.
Ugye?
Kiráztam a fejemből ezeket a mérgező gondolatokat. Nem hagyhattam, hogy bárki elrontsa ezt a ritka meghittséget bennem, amit az elmúlt napok hoztak az életembe.
Bementem a házba, mintha tényleg ott lenne az otthonom, nehogy Drake bármit is sejtsen a hollétemről. Kissé megilletődtem, amikor beléptem, jó pár napja nem jártam itt. Látszott, ahogy anya sietve pakolt el, amikor jöttek érte a mentősök. Nem is akartam egy percnél tovább időt tölteni abban a lyukban; megfogtam magam, és sietve, szigorúan a sötétben, elindultam a valódi otthonom felé.
Amber még ott volt, szerencsére nem értem haza túl későn, este hetet ütött az óra. Millió köszönetet mondtam neki, amiért vigyázott a testvéreimre. Még mesét is olvasott nekik, ahogy hirtelen kivettem Jazzy szavaiból. Távozása után hagytam a gyerekeket együtt játszani, amíg vettem egy hipergyors mintha-mi-sem-történt-volna fürdőt, s alig léptem ki a fürdőszobából, Emily apró lépteit hallottam a lépcsőn közeledni.
Bassza meg, ezt kiszámoltam.
Sziasztok!
Már meg sem merek szólalni. Szerencsére nem ütötte meg az egy évet a hallgatásom, csak a kilenc hónapot, de a lényeg, hogy újra itt vagyok, ezen az ikonikus napon. Hiszen pont ma jött ki Justin albuma is évek után, és annyira büszke vagyok rá, hogy azt szavakkal sem tudom leírni.
Na de. Remélem nem tűntetek még el az éterben, és lesz, aki végigviszi velem ezt a Jemily kalandot. Már nem sok van hátra, ígérem! Pár rész, és - még én sem hiszem el - befejezem. Már úgy várom, hogy egy kerek sztorit tudjak nektek felmutati!
Bízom benne, hogy nem okoztam nektek túl nagy csalódást ezzel a résszel, bár kicsit langyos lett, én is tudom.
Kíváncsian várom az észrevételeket, már ha lesznek még, és addig is köszönöm mindenkinek, aki még olvassa az irományom. :)
Találkozunk hamarosan xoxo