-*- Emily szemszöge -*-
- Emily, kincsem – anya kopogtatását hallottam az ajtómon, mire felkaptam a fejem. Még mindig a padlón ültem egymagamban, a gyönyörű barackvirágszín ruhámon fekete sminkpacák éktelenkedtek a sírásomból kifolyólag. És ez tüll. Az életben nem fog kijönni belőle.
- Igen? – összeszedtem a maradék erőm, hogy meg tudjak szólalni. A hangom reszketegebb már aligha lehetett volna, reménykedtem, hogy anya nem hallja meg.
- Minden rendben veled? Olyan hamar eltűntél – érzékeltem, amint aggódik értem, és ez volt az egyetlen tényező abban a pillanatban, ami boldogított.
- Persze, minden rendben, csak szeretnék kicsit… - eltűnni, megszűnni, elsüllyedni - pihenni – mondtam egy kisebb hatásszünetet követően. Pihenni, mi? Egész éjszaka nem fogok elaludni emiatt.
- Megértem, hogy elfáradtál, drágám, de Leah szeretne hozzád bejönni. Beengedjem? – kérdezte, s nem is kellett gondolkodnom a válaszon.
- Igen, engedd be – sokkal jobb lesz, ő legalább majd gatyába ráz, és talán felrugdos a padlóról. De miért is reménykedem? Hisz én vagyok a hibás. Itt magamat kell felrugdosnom innen, és aztán rögtön elrugdosni Justinig, hogy a lehető leghamarabb helyrehozzam ezt a katyvaszt, amit okoztam.
- Máris hívom – hallottam anya utolsó szavait, majd vettem egy nagy levegőt, és felálltam a térdelő pozíciómból, amelyben akkor már fél egész órája tartózkodtam. Nem akartam, hogy Leah ennyire szerencsétlenül találjon rám, bármennyire is éreztem magam a világ legnagyobb balekjának. Éppen annyi időm volt, hogy eltávolítsam a sminkem, Leah máris nyitotta az ajtót.
Még mindig azt a fekete ruhát viselte, amit együtt vettünk, és ha lehet, csak még jobban állt rajta, mint az üzletben. Rám irányította együtt érző tekintetét, majd meg is indult felém.
- Emily, úgy sajnálom – odaszaladt hozzám, s a lehető legmelegebb ölelést adta nekem, amitől persze újra el kellett sírnom magam.
- Nem, Leah, ez az én hibám – váltam el tőle, és idegesen dobálni kezdtem a ruhám szoknyarészét.
- Ugye nem azt akarod nekem mondani, hogy magadat okolod azok után, amit láttál? – barátnőm megdöbbent tekintetével ütközött össze a sajátom. – Mils, ő volt az, aki…
- Itt volt az előbb – vágtam közbe, mielőtt olyanért kezd el szidni, ami jogtalan.
- Tessék? Feljött hozzád? Hogy volt képe…
- Leah, hallgass végig – nyugtattam, majd lehuppantam a kanapéra és folytattam. – Itt volt, veszekedtünk, és teljesen elszabadult a pokol – a fejemet fogtam és próbáltam valamiféle földöntúli erővel kiszedni onnan ezeket a rémes emlékeket. – Dühös voltam, amiért úgy összemelegedett Crystallal, ő pedig dühös volt, mert nem bíztam benne – pörögtek a szemem előtt az események, s a torkom, ha lehet, még jobban összeszorult Crystal és Justin látványának felidézésekor.
- Még jó, hogy nem bíztál meg benne, azok után, amit láttál – mondta azonnal. – Ezért nem te vagy a hibás.
- Azt mondta nekem, hogy szeret, és én nem mondtam vissza – böktem ki gyorsan, mielőtt a hihetetlen mennyiségű önbírálat rám zúdult volna.
- Micsoda? Szerelmet vallott ezek után? – Leah szemei lassan kigúvadtak, ahogy meglepődött. – Mekkora egy paraszt! – kiáltott fel hitetlenül, majd az indulat hevében még a kanapéról is felpattant. – Enyeleg egy másik nővel a saját estélyeden, amin melletted kellett volna lennie, és aztán még téged okol, amiért nem bízol benne, és amikor már látja, hogy rosszul áll a szénája, beveti a „szeretlek” szöveget, micsoda szánalom ez? – úgy tűnt, mint aki el sem akarja hinni, hogy ilyen megtörténhet, én pedig csak sokkos állapotban figyeltem a kitörését.
- Tessék? Leah, nem – felálltam én is, miután Justint így lefokozta. – Igaza volt bízom kellett volna benne – néztem Leah szemébe olyan mélyen, ahogyan csak tudtam, s igyekeztem belevésni a tényeket. – Rosszul esett, amit Crystallal művelt, de neki sem lehet könnyű Derekkel mellettem – az indulatom alábbhagyott, s cserébe átvette az uralmat a bűntudat. – Nem kellett volna így kiborulnom, és főleg nem kellett volna hagynom elmenni úgy, hogy nem tudja, én is szeretem őt – ha lehetett volna, levetettem volna magam az erkélyemről, amilyen idiótán éreztem magam akkor. Mindent brutálisan elszúrtam.
- Kérlek, Emily, ne akard azt mondani, hogy te beveszed ezt – úgy látszott, hogy nem nagyon győzte meg barátnőmet a magyarázatom. – Csak kihasznál téged, nem veszed észre? Semmi másért nem kellesz neki, csak a pénzedért!
- Ez nem igaz! – vágtam vissza dühösen. – Ha ez így lenne, nem tiltakozott volna olyan hevesen, amikor először ismertettem vele, hogyan fog megismerkedni az anyámékkal. Annyira kiborult, hogy majdnem meg is ütött – kirázott a hideg, amint ismét átjárt az a félelem, ami akkor.
- Hogy mi?! – Leah szemei ekkor egyenesen felrobbantak, és sosem láttam még olyan ingerültnek, mint abban a pillanatban. Elfelejtettem volna ezt megemlíteni neki? – Ezt a részletet mégis miért titkoltad el előlem? Szent ég! – járkált fel-alá – És te még képes vagy elhinni neki, hogy szeret téged? Ez egyszerűen nonszensz! – hevesen affektált a kezeivel. – Én meg még bele is mentem ebbe az idióta játékba, még segítettem is, és még bíztattalak is, ó te jó ég, én orbitális barom – szidta magát egy immáron csendesebb tónusban, én pedig csak álltam ott, mint a világ leghivatásosabb szerencsétlene.
- Ő nem csinált semmi rosszat – mondtam halkan, holott tudtam, már semmit nem érnek Leahnak a szavaim. Barátnőm rám nézett, s arckifejezéséből levettem, hogy már azt sem tudja, ki vagyok.
- Teljesen elvette az eszedet, Emily – rázta a fejét. – Játssza veled az őrült játékait, és te belemész, mert olyan rohadtul belézúgtál – lemondóan mutogatott rám, mialatt beszélt. – Hát tudod mit, én… én ebből kiszállok – jelentette ki, mire a szívem oly erősen zakatolt, hogy úgy tűnt, szívrohamom közeleg. – Nem fogok közreműködni abban, hogy összetörjön téged, mert ez egy kibaszott nagy baromság! Ráköltesz egy kész vagyont, csak azért, hogy a szüleidnek tetsszen, amit látnak, ő meg élvezi a tejben-vajban fürdést, és azt, hogy úgy táncolsz, ahogy ő fütyül. Én ebben nem akarok részt venni – már nem tombolt, nem kiabált, hanem véresen komoly ábrázattal véste ezt egyenesen a lelkembe, ezáltal csak mélyebben megérintett, mint amit abban a pillanatban kezelni tudtam volna.
- És mi van azzal, amiket mondtál? Hogy „úgy összeillünk”, és hogy „látod rajtunk, hogy szeretjük egymást”? – ismét a sírás fojtogatott, amint éreztem, hogy egyszeriben minden kihullik a kezeim közül.
- Olyan boldog voltál, Emily – az ő szemei is beködösödtek, ami dupla akkora erővel facsargatta a szívemet. – Nem mondhattam, hogy ez kártékony neked, azok után, amin átmentél Briannel – megint a fejét fogta önszidalmazása alatt. – Derek harcolt ellene és próbált megakadályozni, rá akart beszélni, hogy vonjalak el téged Justintól, de én túl gyenge voltam – vallotta be. – Kérlek, vedd észre, hogy ez a fiú nem neked való. Ha a szüleid rájönnek, ki is ő, tűzzel-vassal fognak harcolni, hogy szétszedjenek titeket. Ráadásul nem tarthatod őt el életed végéig, ez egyszerűen nem helyénvaló. Keress valakit, aki jobban illik hozzád, mert ő… Már azt sem tudom, ki ő – barna szemei belefúródtak az enyémekbe, s a könnyeim akaratom ellenére újra áramolni kezdtek lefelé az arcomon. – Sajnálom, Emily, de nem segíthetek tovább abban, hogy tönkretedd magad. Át fogom küldeni Justin ruháit, amiket nálam rejtegetsz, és ezek után magadnak kell megoldanod, ha folytatni akarod. Kérlek, gondold ezt át – mondta, majd hátat is fordított nekem, hogy kimenjen az ajtómon.
- Sajnálom – suttogtam, miközben az ajtó felé távolodott tőlem, majd a sírás el is nyomta a további szavakat. Leah visszafordult, s nehéz arckifejezéssel még utoljára rám nézett.
- Viszlát, Emily – mondta, s már távozott is.
Mintha visszarepültünk volna fél órával ezelőttre, újra ledobtam magam a földre, és ismét ugyanabban a térdelő pozícióban sírtam, mint miután Justin elhagyta a szobámat. Ezúttal azonban hisztérikusabb voltam, mint valaha: elkezdtem széttépni a ruhámat, az utolsó tüllt is leszakítottam róla, és a legalsó selyem réteget is cafatokra szaggattam. Igyekeztem úgy tenni, mintha az az ártatlan ruha lenne minden emlékem, ami Justinhoz köthető, így nem akartam egyetlen ép darabot sem hagyni belőle. Miután végeztem, ott ültem egy ruhában szoknyarész nélkül, s körülöttem mindenütt cafatok hevertek. Körülnéztem, és a rendetlenség magam körül ijesztően hasonlított arra, milyen helyzetbe is kevertem most magam.
Beleszerettem egy hozzám kissé sem illő fiúba, aki elhagyott. Összevesztem a legjobb barátnőmmel, mert nem akart hozzájárulni a fájdalmamhoz, így elhagyott. A szüleim nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy a fiú, akit szeretek, nem a mi rétegünkbe tartozik, így cserbenhagytak. Minden, ami csak lehet, széthullott körülöttem, és az összes, hozzám legközelebb álló ember a szemem láttára sétált ki az életemből. Mindent elcsesztem.
Hagytam magamnak még pár percet, amíg csillapodott a sírásom, majd keservesen elkezdtem összeszedegetni az életem darabjait körülem. Kerítettem egy zsákot, s próbáltam azáltal lehiggadni, hogy lassan, egyesével dobáltam bele minden részt, melyet szétszakítottam. Amint végeztem, s megtelt a zsák, úgy döntöttem, nem fogom kidobni. Alkotni fogok belőle valamit, hogy beleöljem a fájdalmam.
Levettem magamról a felsőrészt, azt is beledobtam a zsákba, s egy zuhany után leültem a kanapémra, majd vártam. Hogy mire, azt magam sem tudtam, de mintha Isten is megunta volna, hogy egy helyben ülök mozdulatlanul, mint aki meghalt, küldött nekem még valamit, amin aggódhattam.
- Bejöhetek? – kopogtatott anya az ajtómon, mire behívtam őt. Sírásnak akkor már nyoma sem volt, sem pedig széttépett ruhának, így csak úgy kellett tennem, mintha fáradt volnék. – Egy ideje már idebent vagy – mondta, s bekuporgott mellém a kanapéra. – Jól vagy?
- Hát persze – mosolyogtam. Jó voltam már abban, hogy elrejtsem, mit érzek igazán. – Fáradt vagyok, ennyi az egész. Kimerítő és stresszes volt ez a nap – feleltem, s ebben nem is hazudtam, hisz valóban így volt.
- És mégis kitűnő munkát végeztél – ölelt át, én pedig szorosan belebújtam az ölelésébe, s vigaszt kerestem az utolsó olyan embernél, aki még belép ebbe a szobába rajtam kívül. – Igazad volt ezzel a Justinnal kapcsolatban is. Apáddal nagyon megkedveltük – simogatta a karom, mire az összes létező belső szervem összecsavarodott, s még levegőt is alig tudtam venni. Hát persze, hogy semmi nyugtom nem lehet.
- Ennek örülök – mondtam szinte összeszorított fogakkal, majd a maradék erőmet arra használtam, hogy ne kezdjek el remegni anya ölelésében.
- Végre találtál valakit, aki nem bánik úgy veled, mint Brian – folytatta, mintha nem lett volna még elég a fájdalom. – Végig figyeltünk titeket, és öröm volt nézni, ahogyan nézett rád. Az a fiú igazán szeret téged, Emily – éreztem, amint magával egyetértően bólogat, s erre beleharaptam a számba, hogy ne sírjak fel rögtön. Ez egyszerűen annyi fájdalom, amennyit egy estére képtelenség befogadni.
- Én is szeretem őt – suttogtam a sírás szélén, mire anya lenézett rám, s meglátta a könnybe borult szemeimet.
- Ó, Emily, ne haragudj rám, nem akartalak megsiratni – ölelt át szorosabban. – Gondolhattam volna, hogy a stressz miatt érzékenyebb vagy, azt hiszem, hagynom kéne téged aludni – puszilgatta a fejem. Ó anya. Ha tudnád…
- Nem haragszom – csak ennyire futotta tőlem, s mintha nem sírtam volna végig az estét már így is, a könnyek újdonsült erővel törtek ki belőlem. Anya erősen szorított, s igyekeztem mihamarabb lenyugodni, mert már így is sokat mutattam a fájdalmamból. Pár perc után, amint a sírásom apadni látszott, anya a szemembe nézett, adott egy puszit a homlokomra, majd elmosolyodott.
- Sose feledd el, Emily: a küzdelem, amiben ma vagy, csak fejleszti az erőd, ami holnapra kell – nézett mélyen a szemeimbe, majd újból átölelt. – Jó éjt, angyalom.
- Jó éjt, anya – súgtam neki, majd miután kiment, elgondolkodtam a mondandóján.
Talán hagynom kéne, hogy fájjon, hogy aztán még erősebb legyek. Talán jobb, ha Justin nélkül leszek egy ideig, hogy átgondoljam, mit is akarok. Itt az ideje, hogy felnőjek.
A kedvenc párnámmal és egy kész tengernyi gondolattal leoltottam a villanyt, majd bemásztam az ágyamba, csak hogy egész éjjel fent lehessek, és azon törjem a fejem, vajon mi legyen ez után. Lehet, hogy minket mégsem teremtettek egymásnak Justinnal. Huzamosabb időt úgysem töltöttünk el eddig egymás nélkül, majd az idő megadja a választ arra, hogy mennyire erős az, ami kettőnk között van. Már ha ezek után van még valami kettőnk közt a távolságon kívül.
Sziasztok!
Ezután a szép kis két hónap után... ._. Ki gondolta volna, hogy pislogok kettőt és máris december.
Mint látjátok, megújítottam a kinézetet nagy nehézségek árán, remélem bejön, még biztos ügyködök majd rajta, csak már elfáradtam. :D
A rész nekem szokásosan nem tetszik, de ez állandó dolog nálam. Remélem kapok kommenteket amiben megerősítetek vagy cáfoltok, kíváncsian várom őket. Az előző rész alatti visszajeézéseket is köszönöm!
A következő rész eljövetele passz, hogy mikor lesz. A szünetben talán lesz időm valamit kicsikarni magamból, de majd meglátjuk, mi sikerül. Addig is sziasztok! :)
U.i.: Bloglovin'-on is tudtok már követni, az oldalmenü legalján találjátok a kis Bloglovin' gombot! :)