Bejelentés

Sziasztok drágáim!

Az a nagy helyzet, hogy (végre) lett munkám, holnap indulok, és ennek nagyon örülök, viszont számítsatok rá, hogy ismét hónapos különbségek lesznek a részek között, amiért nincsen laptopom, és az otthonomtól 200 kilométerre leszek. Amíg nem tudok szerezni gépet, vagy beosonni egyhez, addig sajnos nem tudok mit tenni. Igyekeztem összehozni nektek még egy új részt, de sajnos nem jött össze, sokszor fáradt voltam ebben az állandó hajszában a munkaüldözés során. 

De ne aggódjatok! Ami tőlem telhető lesz, megteszem, biztosan fáradt is leszek a munkahelyem miatt, de a blog akkor sem marad befejezetlenül, ezt garantálom nektek. Addig is, ha lehet felétek egy kérésem: össze tudjuk hozni a 100 feliratkozót? Nagyon régen álmodozom arról, hogy meglegyen ez, és sokszor jártam már közel, de még egyszer sem jött össze. Persze, senkit nem kötelezek, ha nem gyűlik össze, hát ez van, majd talán egyszer. :)

Hamarosan találkozunk, addig is jó nyarat mindenkinek! ♥

62nd chapter - Tease

-*- Emily szemszöge -*-

Úgy ébredtem, ahogy talán hónapok óta nem. Tökéletesen kipihent voltam és nem utolsó sorban elképesztően boldog. Justin teste teljesen belém volt gabalyodva; fejét belefúrta a nyakamba, karjával szorosan átölelt és lábait összefonta az enyémekkel. A pólójától is megfosztotta magát, így a látványa egyszerűen lélegzetelállító volt. Óvatosan végigsimítottam rajta, nehogy felébredjen, s alapos vizsgálódásom során bukkantam rá egy kis vörös foltra a tarkójánál – a körmeim nyoma. Beharaptam a szám az emlékre. 

Ami tegnap este történt, felért egy kész csodával, annak ellenére is, hogy alig pár órával azelőtt sírtam magam vigasztalhatatlan álomba, amiért minden tönkrement vásárlás közben. A jelenléte elűzött mindent, és visszajött hozzám, ez pedig megmelengette a szívemet. Amit pedig tett – ó, remélem minden áldott este ilyen élményben lesz részem, amíg csak élek. Borzalmasan szerelmes vagyok. 

Gondolatmenetemet Justin tenyere szakította félbe, amint felkúszott a derekamra, s nem tellett bele egy másodpercbe, a szája máris a nyakam vette célba. Jólesően sóhajtottam, s beletúrtam a hajába, mire ő kissé eltolt, hogy mellém feküdve a szemeimbe tudjon nézni. Semmi mást nem tett, csak villantott egy elképesztő mosolyt, s gyengéden ráhelyezte ajkait az enyémekre. Olyan puhán csókolt, hogy szinte folyékonnyá váltam a karjaiban. Kezét felvezette a lapockáim közé s közelebb húzott magához, míg én a tarkóját simogattam, alulról beletúrva kócos hajába. 

Ha tehettem volna, összeforrasztottam volna magunkat, hogy soha többé ne kelljen elválnunk. Az érintése volt az, ami hiányzott abból, hogy teljes legyek, s most, hogy itt van, érzem, amint biztonságban vagyok. Lezárva csókunkat Justin adott egy utolsó puszit, s egy centit sem tágítva a távolságon közöttünk lehelyezte a fejét velem szemben. 

- Hogy érzed magad, szépség? – suttogta, s ezzel megbabonázott. 

- Boldogan – feleltem, mire szemei felragyogtak, s nyomott egy puszit a számra. 

- Soha többé nem akarok nélküled felkelni – mondta, s teljes mértékben átéreztem. Mellette minden szebb. Megsimítottam hibátlan arcát, mire lehunyta a szemét, s felfestett egy halvány mosolyt.

- Gyere velem a nyereményutamra – jelentettem ki a semmiből, mire Justin meg is lepődött. – Három nap múlva lesz, úgysem tudnék kit vinni, akivel élvezném is az egészet. Szeretném, ha hoznád a kicsiket is. Veled akarok lenni, Justin – mondtam, s a srác, akibe olyan reménytelenül belezúgtam, kevés gondolkodás után újra felhőtlen örömmel mosolygott rám. 

- A legnagyobb örömmel – válaszolta, ám láttam rajta, hogy valami zavarja.

- Mi a gond? - erősítettem a szorításon, amivel magamhoz fogtam, hogy éreztessem vele, mellette állok. Kisebb szünet, s boldogsága halványulása után végül ismét rám nézett. 

- Aggódom anyáért – nyögte ki. – Egyre rosszabb állapotban van, és nem lennék nyugodt itt hagyni őt egyedül – mocorgott.

- Akkor kórházba visszük – nem tűrtem ellentmondást, s ezt Justin is tudta, de azért megpróbált lebeszélni.

- Emily… - kezdett volna bele.

- Ahogy mondtam: kórházba visszük. Ott biztonságban lesz, figyelnek rá, és nem kell aggódnod – véstem a tudatába, mire visszanyelte kimondani akart szavait, s ellágyította tekintetét inkább.

- Szeretlek – mondta, s megállt a szívem; nem tudtam ezt elégszer hallani a szájából, hogy megunjam. – Szeretlek, szeretlek… - suttogta, s apró csókokkal árasztotta el az arcom, majd a számon állapodott meg. 

Bevezette kezét a pólóm alá, csak hogy a csupasz bőrömet érinthesse, s ezzel elérje, hogy eldobjam az agyam utolsó ép részlegét is. Lapockámtól felszántotta a testem egészen a vékony bugyimig, amin aztán áthaladt, s belemarkolt a combomba inkább. Válaszul a már oly rég forrongó vágyamnak eleget téve becsúsztattam a kezem a tökéletes nadrágja alá, s fenekébe martam, mire belenyögött a számba, majd legnagyobb meglepetésemre el is vált tőlem. 

- A kicsik mindjárt felébrednek – lihegett, ami teljesen elterelte a figyelmem a mondandójáról; arra tudtam koncentrálni, hogy mennyire rohadtul kívánom őt. – Ó, istenem, ne nézz így rám – nyögte, mielőtt újra birtokba vette a számat, ezúttal sokkal szenvedélyesebben. 

Ráhúzta a lábam az övére, csak hogy nekem passzírozhassa csípőjét, éreztetve ezzel a vágyát, ami irántam nőtt. Bármit megtettem volna, hogy visszaadjam neki azt, amit tegnap este tett, de amíg kezem lesiklott a köldökéig, sokatmondó hangok kezdtek kiszűrődni a gardróbomból, jelezve azt, amire Justin figyelmeztetni próbált. Elváltam tőle, s bocsánatkérően adtam neki egy gyors puszit, mire csak kipirultan nézett fel rám, csillogó szempárokkal.

- Ellenállhatatlan vagy – mondta, s mielőtt még túl nagyra nőtt volna a vágyam arra, hogy folytassam, amit elkezdtem, egy utolsó csókot nyomtam szájára, és épp elváltam tőle, amikor a kicsik kinyitották az ajtót.

- Szia, Emily! – Jaxon nagy örömmel mászott be az ágyba közénk, s nekünk sajnálatos módon szét kellett szakadnunk, hogy adjunk neki helyet.

- Hé, én is jönni akarok! – Jazzy ellentmondást nem tűrően dobta rá magát a bátyjára, aki miután megcsikizte, berakta közénk. Olyan idilli látvány volt, hogy legszívesebben lefényképeztem volna.

- Na, hogy aludtatok? – kérdtem játékosan, s nem is kellett válaszolniuk, kipihent s ragyogó szemük megtették helyettük.

- Hát, Jaxon rám feküdt, mint mindig, de olyan kényelmes az ágyad – felelte Jazzy, s hozzám bújt, mire egy apró kacaj után betakargattam, s átöleltem.

- Képzeld csak el milyen kényelmes lesz az új, saját ágyad a lakásotokban – suttogtam neki, s még a száját is eltátotta, de mielőtt válaszolt volna, Justin felé fordult.

- Bátyus, most már láthatjuk a házat? – nem láttam az arcát, de szinte biztos voltam benne, hogy bevetette a kiskutyaszemeit, ugyanis Justin tekintete teljesen ellágyult. 

- Nem is tudom… - tettetett gondolkodást, majd lopva rám nézett. Mit meg nem adtam volna még egy óráért, amit csak kettesben tölthetünk, hiszen amikor így néz rám, nem tudok értelmesen gondolkodni.

- Naaa – Jazzy könyörgése zökkentett ki erkölcstelen gondolataimból, s több se kellett ennek az elképesztő férfinek itt mellettem, nevetve magához húzta húgát, s megpuszilta a feje búbját. Szerettem látni őket. 

Nagy nehezen kikászálódtunk az ágyból fél tizenkettőkor – hogyhogy a szüleim még nem kerestek? Mielőtt kiengedtem volna bármelyik Bieber tagot a szobámból, a hívóm segítségével riasztottam Ambert, hogy adjon helyzetjelentést.

- A szülei közös konferencián vannak, Miss. Miller, ma este érnek haza – informált, amint megérkezett a szobám ajtajához. Láttam, hogy ő sem tudta figyelmen kívül hagyni a félmeztelen modellpalántát, aki lezserül ült a kanapén a testvéreivel, de nem törődtem vele. Tudtam, hogy Justin hozzá sem érne soha. 

- Köszönöm, Amber. Megtennéd, hogy előkészíted az ebédet nekünk? – kérdtem, s ő bólintva már ment is a dolgára. Becsuktam az ajtót, s amíg ezt megtettem, Justin ügyesen a hátam mögé osont, hogy át tudjon ölelni. Egyből végigfutott rajtam Brooklyn áramellátása. 

- Tudod, ha ebben a ruhában szaladgálsz előttem, nem igazán fogok tudni uralkodni magamon – suttogta a fülembe, míg kezével bemászott a trikóm alá, hogy a hasamat simogathassa. Ó, ha tudná, hogy ha nem lenne bent a két csöppség, valószínűleg már rég ki lenne kötözve a lepedőmmel az ágyamhoz…

- Ki mondta, hogy azt akarom, hogy uralkodj magadon? – szembefordultam vele, míg válaszoltam, s szinte folyamatában láttam, ahogyan szeme elsötétül. Halkan sóhajtott egyet, s azt a kezét, amelyik nem volt látható a kicsiknek, felvezette a mellemre, majd szakaszosan kieresztette levegőjét. Ha ez így fog folytatódni, én leszek az, aki elveszti az önkontrollját. 

- Alig várom, hogy kettesben legyünk – mondta halkan, s kijelentését egy ajkaimra nyomott apró puszival pecsételte meg. Hát még én.

Ebéd után a kicsik már alig bírtak magukkal, hogy láthassák a házat, s mi tagadás, már én is izgultam, Leah mit hozott nekik össze. Amíg Justin lezuhanyozott, addig átszaladtam anya szobájába, hogy áthozzam a régi ruháimat Jazzy számára, és kiválogassuk, melyikek tetszenek neki. Jaxonnak már úgyis bőven eleget összevásároltunk. 

Belépve a szobába nagyobb rendetlenséget találtam, mint hittem volna – ennyire siettek volna reggel? Zavarodottságom félretéve inkább azzal foglalkoztam, hogy megkeressem a ruhákkal teli zacskót, s a szekrény mélyében meg is találtam. Sokkal több volt, mint képzeltem, így egy határozott mozdulattal kirántottam a helyéről; természetesen jött vele anya három cipője, egy teniszütő, és egy…

- Fegyver? – meredve bámultam a fekete tárgyra, ami egyenest a laminált padlóra esett rá, s még a zsák is kiesett a kezemből. Óvatosan odasétáltam mellé, féltem, hogy önműködésbe kezd majd, s mind meghalunk. Leguggolva, közelebbről megnézve nem tűnt játékszernek, melytől csak még inkább megijedtem.

Mégis mi a frászt keres anya szekrényében egy fegyver? Ráadásul a gyerekkori ruháim között? Sokkos állapotomból kifolyólag leültem a halálos tárgy mellé, és átértékeltem az életem. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet találok, nemhogy a szüleim hálószobájában, de a tíz kilométeres körzetemben sem. Minek kéne bármelyikőjüknek pisztoly? Veszélyben vagyunk?

Felálltam. Idegességemben visszapakoltam minden kiborult tárgyat a helyére, utoljára hagyva a fegyvert. Kizárt dolog, hogy az övéjük lenne. Biztosan valami tévedés történt, vagy az egyik ismerősük kérte meg arra, hogy itt legyen, vagy bármi, de a szüleim sosem avatkoznának bele erőszakba.

Igaz?

Belesüppedve gondolataimba tértem vissza a saját szobámba, magam után húzva a nagy zsákot. Ahogy elnéztem, Justin már rég végzett a fürdéssel, Jaxonnal a kezében tanulmányoztak egy könyvet, amit a polcomról kutakodtak. Belépésemkor Justin felém nézett, és persze egyből észrevette az arcomon a változást. 

- Minden rendben, szépségem? – szólt oda, s kedves hangjára hála istennek még csak erőlködnöm sem kellett, hogy elmosolyodjak. Bólintottam, majd úgy döntöttem, lezárom ezt a gyilkos gondolatot a fejemben. Nem fogom hagyni, hogy bármi is a boldogságom útjába álljon a mai napon.

Már a fele ruhát átnéztük – szinte az összes tetszett Jazzynek, ami megkönnyítette a dolgom –, amikor Leah neve villant fel a telefonomon.

- Na, hogy tetszett a lakás? Ne haragudj, hogy nem hívtalak vissza tegnap, őrültek háza volt itthon – hadarta. Elmosolyodtam; olyan jól esett hallani a hangját, valahogy mindig lenyugtat.

- Semmi baj, igazából még nem voltunk megnézni, mert… közbejött valami – mondhattam volna azt is, hogy hoztuk a formánkat.

- Ó, szóval elindultatok, de összevesztetek valamin, aztán Justin otthagyott, de végül visszajött az éjszaka közepén és kibékültetek? – kérdte, én pedig jó tíz másodpercig még csak megszólalni sem tudtam. Ennyire szerencsétlenek lennénk?

- Leah Ross, elképesztően gyűlöllek – jelentettem ki, majd mindketten felnevetve botránkoztunk meg magunkon. 

Miután még azt is kitalálta, hogy Justin éppen nálam tartózkodik, megbeszéltük, hogy holnap összefutunk. Kelleni fog egy kis csajos program ezután a sok inger után, amit ez a két lábon járó anatómiai lottónyertes vált ki belőlem. Sőt, még azt is elő kell neki adnom, hogy Justint viszem a nyereményútra. Remélem, nem fog megsértődni. 

- Na, srácok, mehetünk lakást nézni? – pattantam fel, amint visszakerültek a kiszortírozott ruhám a zsákba, s több sem kellett a kicsiknek, már készenlétbe is álltak. Justin mellém lépve összekulcsolta a kezünket, s mosolyogva adott egy rövid csókot. 

- Fúj – Jaxon felszólalt, de Jazzy egy egyszerű mozdulattal elintézte, s miután nevettünk egy jóízűt, el is indultunk, hogy végre biztonságba helyezzem ezt a három embert, akik olyan közel nőttek a szívemhez. 

Sziasztok!

Fú, el sem tudjátok képzelni, mennyire igyekeztem, hogy tudjak részt hozni. A munkahelyemmel kapcsolatban úgy alakult, hogy még semmi nem biztos, ezért nyertem egy kis időt, hogy ezerrel rávessem magam a sztorira, és annyi mindenről akarok beszélni, hogy azt sem tudom, melyikkel kezdjem.
Először is, szeretnék egy hiper-szuper kolosszális világméretű köszönetet mondani az előző rész alatti kommentjeitekért. Többszörösen lesokkoltatok - három gyermekes édesanya olvassa a blogom? Ráadásul alig van ideje, és azt is rám fordítja? Vagy nyaralni vagytok Rioban (???!!!!!?!???!!), és még így is az én munkám bújjátok? Mi jöhet még?! OMG. El sem hiszitek, micsoda megtiszteltetés számomra. Nagyon köszönöm, hogy bíztattok és mellettem álltok, sokat jelent és erőt ad, hogy írjak. Egyszerűen szuperek vagytok.
Rátérve a részre: szurkolok, hogy nem érzitek unalmasnak, ilyenkor, mikor sietek, mindig úgy érzem, hogy összecsapom, holott nem, mert ugyanannyit dolgozom rajta, csak éppen egyben. Na mindegy, ez már az én hülyeségem, nagyon várom a kommentjeiteket ezúttal is! :)
És egy kis plusz információ: a napokban összegeztem, kivontam, osztottam, szoroztam, és arra jutottam, hogy a Broken (előreláthatólag) 75 részből + egy epiológusból fog állni, ami, ha megnézitek, már nincs is olyan messze. Négy éve kíséri végig az életem ez a blog, nekem lesz a legfurcsább befejezni, és fájni fog a szívem, hogy a Jemily párosomat nyugovóra kell helyeznem, de legalább nyugodt leszek, hogy örökké fennmarad az alkotásom. Miután ezt a blogot befejeztem, meglepetéssel fogok előrukkolni, de egyelőre csak ennyit mondhatok, hadd legyetek csak kíváncsiak. :)
Nem tudom, hogy fogok-e tudni több részt hozni még a hónapban, de hátha lesz rá ihletem, hisz rajtatok múlik. :) Hamarosan találkozunk! ♥♥♥

61st chapter - I missed you

-*- Justin szemszöge -*-

Mit tehettem volna? Életemben nem voltam még ilyen kétségbeesett. Belegondoltam, miféle következménye lehet annak, ha lekap minket a média – Drake mindent megtud, és annyi az egész életemnek. A családomnak. Emilynek. Nem engedhetem, hogy ez megtörténjen, nem sodorhatom még nagyobb veszélybe, nem veszíthetem el most, hogy a dolgok épp kezdenek jóra fordulni…

- Bátyus, én szeretnék visszamenni Emilyhez – Jazzy a maga hat éveshez méltó határozottságával toppant elém, Jaxon pedig a háttérből figyelte a történéseket. Jaj, hercegnőm. Én is.

- Nem lehet, Jazmyn – ráztam meg a fejem, és az ölembe ültettem. Anya a kanapén aludt – elképesztő mennyiségű pihenésre van szüksége –, mi meg az ágynak titulált régi matracon heverésztünk. 

Ürességet éreztem, amint magamra néztem, és megláttam, hogy még mindig a farmert viselem, ami Emilyt annyira levette a lábáról. Visszaszállt puha érintésének emléke a kezembe, s nagyot sóhajtottam a gondolatra. Mit meg nem adtam volna azért, hogy ma este vele aludhassak.

- De miért? – emelte kis kezét a magasba, majd ledobta őket, így csattant a combján mozdulata. – Mi rosszat csinált?

- Nem csinált semmi rosszat, hercegnőm – istenem, dehogy csinált, hisz úgy kívántam… -, csak tudod, ott volt az a csúnya bácsi a fényképezőgéppel, és nem akartam, hogy benne legyünk a tévében – magyaráztam neki. 

- Akkor miért nem bújtunk el Emilyvel? Miért hagytad egyedül, hogy a csúnya bácsi lefényképezze? – érvelt vissza azonnal, nekem pedig válaszra nyílt a szám, csalódottságomra azonban nem jöttek ki rajta a szavak. Hogy van az, hogy mindig elveszítem a szópárbajt a hat éves húgommal szemben?

- Mert hülye vagyok – nyögtem ki, mire Jazzynek óriásira nyílt a szeme.

- Bátyus! Nem szabad csúnyán beszélni – rázta a fejét rosszallóan, s én nem tehettem mást, csak elmosolyodtam. Meghalnék e nélkül a két tünemény nélkül, és Emily minden erejét beleölte, hogy visszakaphassam őket. Hibát követtem el. Ismét.

- Hé, hercegnőm – ráztam meg egy kicsit az ölemben, hogy rám figyeljen, majd odahajoltam a füléhez, és suttogva folytattam tovább a mondandómat. – Mi lenne, ha ma estére szépen becsuknánk a szemünket, és holnap, ha kinyitjuk, elmegyünk és meglepjük Emilyt? – mondtam, s a csöppségnek több se kellett: egy óriási mosollyal az arcán helyeselt, és már ment is Jaxonhoz, hogy elsuttogja neki a hírt. Egy perc múlva mind a ketten hipersebességgel dőltek le az ágynak, maguk közé vették Brumit, majd egymásba karolva, mosollyal az arcukon aludtak el. 

Szántam rá tíz percet, hogy nézzem őket. Annyira jó volt látni, ahogyan szín van az arcukon, élnek, és boldogok. Emily mindenkibe életet tesz, nem is értem, miért szeret engem. Eddig az összes lépésemet elbasztam, hogyan is tudnám, mit kezdjek ezzel az érzéssel, ezzel a lánnyal, ha magam is egy roncs vagyok? Katasztrófa lettem. De ő még így is szeret. 

Egy elégedett vigyorral az arcomon álltam fel, és cseréltem le ezt a szuper nadrágot a jól megszokott feketémre. Nem akartam bepiszkolni, ha már ennyit költött rá Emily. Hát persze, hogy még csak álmos sem vagyok, és nem is tudom, mikor aludtam utoljára igazán. Ez a lány tényleg csodákra képes.

Hajnali egy táján járhatott, az ég sötét volt odakint. Csak a szürke felhők mozogtak, halványan előtűnt a Hold is. Muszáj volt szívnom egy kis friss levegőt. A mai minden értelemben felkavaró volt, a gondolat pedig még inkább, hogy most Emily mellett kellene lennem, ölelnem magamhoz, vigyáznom rá, de helyette itt tengek-lengek, mint egy csontig elcseszett idióta. Tehetségem van tönkretenni a dolgokat közöttünk.

Épphogy kiértem a házunk utcájából, fényszórók világították meg a hátamat. Meg sem kellett fordulnom. Még a lámpája színe is teljesen más. Van benne valami rohadtul nyomasztó. Mint ebben az egész helyzetben. Gyorsan visszanéztem a házunkra, de nem oltódott fel semmilyen villany; még jó, hogy tudom, ha a kicsik egyszer elalszanak, ágyúdörrenés sem ébresztheti fel őket. Remélem ezúttal is így lesz. 

- De jó újra látni, kölyök! – édes istenem, bár én is ezt mondhatnám. Drake a teletetovált kezével integetett ki a fekete terepjáróból, amely ahogyan megálltam, lelassított, s már nyílt is az ajtó. – Meló van.

Ettől féltem.

A szokásos helyre vitt a szokásos emberek közé. Úgy tűnik, újabb megbeszéléshez érkeztünk. Az első tényező, ami megkapta a szemem, az Ryan volt, amint vizsgálódva figyeli minden reakciómat. Nem fogom tudni kikerülni vele a beszélgetést. Ez holt biztos.

- Ma rövid melótok lesz, emberek – Drake már fel is szólalt, még mielőtt letehettem volna magam Ryan mellé. – Emlékeztek a TNT szállítmányra, ami érkezni fog Európából? Megvan az időpont – jobb kezével, Lorenzóval összemosolyogtak, ami a kelleténél jobban megrémisztett. – 21-es valószínűleg dupla védőfalat állít majd fel, ezért mindannyiótoknak szüksége van védelemre – ahogy ezt kimondta, kinyílt egy hátsó ajtó, amin két ember két nagyobb dobozkával jött ki. – Ezért mindenkinek muszáj tudnia célozni – közölte, mire egy alak elém állt, és egy kilenc milliméteres revolvert nyújtott egyenesen az irányomba.

Hogy mi a faszt fogok én csinálni?!

Rémületemben gyorsan kikaptam az ember kezéből a pisztolyt, nehogy azt higgye bárki, hogy habozok. Pedig ó, hogy a kurva életbe ne haboztam volna. Lopva Ryanre pillantottam, akinek azonnal rá is állt a kezére a fegyver – nem tellett sok időmbe kitalálni, hogy nem első alkalommal találkoztak már. Szuper, akkor egyedül én fogok bénázni. 

- Három napunk van kihozni belőletek a legjobbat. Utána pár napig távol leszek – gondolkodott el, s szemei elárulták, hogy semmi jót nem tervez a távolléte alatt. – Addig minden nap hajnal egy órakor legyetek készenlétben, mert gyakorlatozni fogunk. Holnap este hétkor próbaakció. Aki lemarad, kinyírom. Érthető? – kérdte, mintha csak azt kérdezte volna, milyen az idő odakint. Brutális, hová kerültem. – Most pedig irány a terep. Kövessetek. 

Amennyire egyébként el akartam kerülni Ryant, most annyira közel maradtam hozzá. Az egész tréning alatt őt figyeltem, s épp szerencsém volt, mert mindig akkor kezdtem el lőni, amikor Drake a közelemben járt.

- Szép munka, kölyök. Látom, gyorsan tanulsz – veregette meg a vállam, s kacsintott egyet. Rémisztő látvány volt. 

Amikor éreztem, hogy kezd későre – vagy inkább koránra – járni, távolodni kezdtem a mellettem lévő időzített bombától. Ki tudja, Ryan mikor kezdi el rám bombázni a kérdéseit? Én erre nem vagyok készen. 

- Fegyver le! – kiáltotta el Drake magát. – Minimum ilyen teljesítményt lássak mindenkitől élesben is. Most pedig húzás innen – intett a kijárat felé, s nekem több sem kellett, megindultam. 

- Justin? – hallottam a nevem hátam mögül, s lehunyva a szemem nyeltem vissza a kis gombócot, amit az ideg gyúrt oda. Hát persze, hogy nem úszom meg.

- Tessék – visszafordultam, mintha mi sem történt volna. Bárcsak ne is történt volna semmi. Ryan egy pillanat alatt tíz centi távolságot hagyott köztünk s szájmozgás nélkül folytatta tovább.

- Láttalak a bálon. Tudom, hogy menekülsz előlem. Mit kerestél ott? – úgy nézett a szemembe, mintha késeket lenne képes kibocsátani egyetlen pillantásával. 

- Nem tudom, hogy miről besz…

- Justin – észrevétlenül a csuklómért nyúlt, s erős szorításába vette azt. – Mit kerestél a bálon? – minden szóra ráhelyezte a nyomatékot, és tudtam, ha ez így folytatódik tovább, gyanúsak leszünk. 

- Én… én csak…

- Butler, mi a szart keresel te még itt? Irány haza, mielőtt még véletlenül elveszted minkét lábadat – Drake egy szempillantás alatt megjelent mellettünk, mire Ryan szinte eldobta a csuklóm, s felvett három lépés távolságot. Életemben nem voltam még annyira hálás Drake jelenlétéért, mint akkor.

- Bocs főnök. Már megyek is – felelte, de mielőtt elment volna, még jó szúrósan rám nézett. Mi az isten ütött belé?

- Oké vagy, kölyök? – Mr. Cigifüst párfogása alá vett és kifelé terelt a kocsihoz, hogy hazavigyen.

- Teljesen – hazudtam le a csillagokat is az égről. Minden vagyok, csak nem oké.

Miért lett Ryan hirtelen ilyen erőszakos? Miért várt ennyi ideig a kérdéssel? Van egy olyan érzésem, hogy óvnom kell Emilyt tőle, elvégre szinte a közvetlen környezetében tartózkodott, nem engedhetem, hogy akár egy haja szálát is meggörbítse. Megölném, ha így tenne.

Még akkor is cikáztak a gondolataim, amikor kikecmeregtem Drake járművéből. Olyan szintű aggodalom uralkodott el a testemen, hogy azonnal látni akartam Emilyt – mi van, ha máris baja esett? Sosem bocsátanám meg magamnak, ha baj történne, és én nem lennék ott, hogy megvédjem.

 Hála istennek a kicsik ugyanolyan pozícióban ölelték egymást, amilyenben otthagytam őket. Ránéztem az órára – 4:39. Egy fikarcnyit sem érdekelt, hogy mennyire korán van, óvatosan odamásztam a testvéreimhez, s lágy simogatással felébresztettem őket – de csak miután visszacseréltem a fekete nadrágom a farmerra. Le akarom nyűgözni.

- Jó reggelt álomszuszékok – pusziltam meg mindkettőjük fejét. – Még nagyon korán van, de ha igazán meg akarjuk lepni Emilyt, akkor még most kell elmenni hozzá, oké? – súgtam nekik. Egy percet sem tudok várni tovább.

Jazmynnek több sem kellett, felült, megdörzsölte a szemét és már rohant is mosdani. Jaxon ez idő alatt visszaaludt, de amíg Jazzy elkészült, felkaptam a kezembe. Addig is aludhat, míg odaérünk.

Én még nem is aludtam, Jazzy pedig észveszejtően keveset, mégis mindketten úgy siettünk, mintha a kaszás elől menekülnénk. Amint megpillantottam a házat, gyorsan átmásztam a kerítésen – bár kissé nehézkesen Jaxonnal a kezemben - , utána pedig osonva az erkélye alá lopakodtunk. Jazzyt küldtem előre, aki szerencsére imád fára mászni, így egy másodperc alatt már fent is állt az erkélyen. Nekem fél kézzel nehéz dolgom volt, de nem hezitáltam, amint ismét két lábon álltam, rányitottam az erkélyajtóra, ami nagy meglepetésemre ezúttal nyitva állt. Beosontunk, Jaxont letettem a kanapéra, s csak aztán fordultam Emily felé. 

Gyönyörű még álmában is; a hátán feküdt, egyik kezét feldobta a feje fölé, fehér takarója csak a derekát fedte. Ahogy végigfuttattam a szemem rajta, megakadt a szemem a halvány rózsaszínű trikóján – édes istenem, nincs rajta melltartó…

- Felébresszük, bátyus? – a húgom suttogása rántott vissza nem éppen erkölcsös gondolataimból, mire csak bólintottam egyet, s már el is indultunk. Jazzy óvatosan odamászott mellé, én pedig leültem az ágy szélére, és felé hajoltam. Megigézett.

- Ébresztheted – mondtam, s Jazzy boldogan ráugrott, majd erősen megölelte őt. 

Emily szeme puskagolyóként pattant ki, és először engem látott meg, amitől a sokk csak dupla akkorára nőtt az arcán. Jazzy szorítása azonban elvonzotta álmos tekintetét rólam, s kezét felé emelte, hogy megsimítsa a haját – bár, szerintem csak ellenőrizte, álmodik-e.

- Jazzy? – kérdte rekedt hangon, a testvérem pedig felnézett rá, ezernyi csillag fényével a szemében. 

- Jó reggelt, Emily. Hiányoztál – mondta neki, mire a szeretett lány tekintete el is lágyult, és már vissza is ölelte az én hercegnőmet. 

- Te is hiányoztál, törpe – puszilta meg a fejét, és szemei újra találkoztak az enyémekkel. Bizonytalannak tűnt, talán csak nem volt benne biztos, hogyan fogok vele viselkedni. Ebben még én sem voltam biztos, nem hogy ő.

- Bátyus, én még nagyon álmos vagyok. Most már szabad aludni? – ült fel Jazzy, mire én válaszért Emilyre néztem tovább.

- Vidd be a tervezőszobába. Nyitva van az ajtó – már fel is pattantam, és Jaxont, aki meg sem mozdult még erre a zajra sem, felkaptam, és bevittem a szobába. 

Jazzy szépen lefeküdt mellé, és mikor puszit adtam mindkettőjüknek, fénysebességgel tértem vissza ismét Emilyhez. Ő ez idő alatt kissé feljebb ült az ágyon, amitől csak még inkább szemet szúrt számomra a melle vonala. Végig őt néztem, míg visszaültem mellé, egyszerűen nem tudtam levenni a szemem róla. Biztonságban volt, élt, lélegzett, s ettől megnyugodott a lelkem.

- Gyönyörű vagy – súgtam neki, ahogyan alaposan bejártam testét szemeimmel, s amint észrevette ezt, mocorogni kezdett.

- Mit keresel itt? – kérdte tanácstalanul, s nem tehettem róla, muszáj volt közelebb mennem hozzá.

- Hiányoztál – ismételtem el húgom szavait. – Rosszul éreztem magam azért, ahogyan viselkedtem. Sajnálom.

Láttam, ahogyan Emily nyel egy nagyot, amikor a szám területére néz – istenem, én is meg akarlak csókolni. Bizonytalanul nézegette a kezét, de végül felnézett rám.

- Te is borzasztóan hiányoztál – felelte. Hosszú másodpercekig néztünk egymás szemébe, amikor mindkettőnkben kattant valami, és egyszerre szűntettük meg a szánk között lévő harminc centi távolságot.

Újra a magaménak tudni azt, amibe a próbafülkében belekóstolhattam, felért egy igazi mámorral. Emily lejjebb csúszott az ágyon magával rántva engem is, és mire feleszméltem, már rajta is feküdtem. Lerúgtam róla a takarót, s a karom súrolta a combját; te jó ég, egyetlen szál bugyi van rajta. Muszáj volt elszakadnom a szájától, hogy magamba szívjam azt a látványt: trikója feljebb csúszott, így kilátszott a köldöke, s fekete bugyija még ráadásul csipke is volt – azonnal elvesztettem a fejem. 

Visszatértem a szájához, de ezúttal végigvezettem a tenyerem a térdhajlatától egészen a fenekéig, amin aztán szétterítettem az ujjaim. Emily sóhajtott, s az egyik lábát ráfonta az enyémre, lehetővé téve a kezemnek, hogy többet tapintson. Az őrületbe kergetett. Folytattam a kezem útját egyre felfelé, a számmal pedig megindultam lefelé, azonban mielőtt célba értem volna, felpillantottam a szépség szemébe. Éhes vágyakozással várta, mi lesz a következő lépésem, így nem hezitáltam tovább menni. Bevezettem a pólója alá a kezem, s beteljesítve vágyaim lágyan ráfogtam a mellére. Beharaptam a szám az érzésre, Emily pedig hátravetette a fejét, s ezt ki is használtam, hogy számmal bebarangoljam a nyakát.

Szinte remegtem a vágytól iránta, s erre még tetőztek halk nyögései is közvetlenül a fülembe. Szeretni akartam, örömet okozni neki mindennél jobban, s ezért fél kézzel felrántottam a pólóját, majd egy szempillantás alatt rávezettem a szám a mellére. Emily háta felívelt, belemarkolt a hajamba, ahogy mellbimbóján köröztem a nyelvemmel. Csípőjét nekipasszírozta a lábamnak, amit körülfont, éreztem, mennyire kíván. Felnéztem az arcára és már csak a puszta látványtól majdnem elmentem – hátravetette a fejét, amint telt ajkai szétnyíltak, hogy hevesen vehesse a levegőt. Istenem, mennyire gyönyörű, mennyire szeretem…

Tovább folytattam az édes kínzást a nyelvemmel, majd másik kezemmel belekaptam a bugyija szegélyébe, s hüvelykujjam pontosan oda helyeztem, ahol tudtam, minden vágya központosult. Emily elfojtott sikolyt hallatott, pólóm nyakszegélyénél vezette be a kezét, csak hogy belecsikarhasson a hátamba. Felnyögtem, s felvettem a nyelvem ritmusát az ujjammal, mire Emily légzése egyre csak gyorsult és gyorsult. Tudtam, hogy már közel jár, így elkezdtem gyorsítani, azonban amint éreztem, itt az idő, felemeltem a fejem, csak hogy végignézhessem Emily arcát, amint átjárja a gyönyör, amit én okoztam számára. 

Minden egyes nyakizma megfeszült, izzadságcseppek tükröződtek a homlokán, miközben igyekezte visszafojtani a hangját, nehogy bárki meghalljon bármit. Én voltam a legboldogabb ember abban a pillanatban, hiszen én tettem ezt vele, és ó, hányszor akarom én még őt így látni…

Lelassítottam az ujjam mozgását s végül abba is hagytam, amint láttam, hogy végigfutott Emilyn az eufória. Lehunyta a szemét s én addig lehúztam a pólóját – nem vágytam többre aznap reggel. Elég volt, ahogy láttam őt kívánni engem, hogy láttam, miféle hatással vagyok rá. Eljön az idő, hogy úgy szeretkezem majd vele, ahogyan igazán megérdemli. Legurultam róla közvetlenül mellé, s visszatéve rá a takarót magamhoz húztam bágyadt testét, s szorosan átöleltem.

- Szeretlek – súgtam a fülébe, s hallottam valamiféle mormogást válaszként, de már csak távoli hangként jutott el felém, hiszen Emilyt érezve karjaimban már el is nyomott a mély álom.

Sziasztok!

Sok millió bocsánat, amiért három egész hónapot kellett rám várnotok az érettségi időszak miatt. Remélem kárpótoltam nektek ezzel a résszel! Jó hír, hogy legalább megérte várni, hiszen sikeres lett minden vizsgám! Plusz, ki ne felejtsük, hogy azért is kaptatok ennyire vegyes és nem mellesleg +18-as részt, mert a Broken lassacskán betölti a negyedik szülinapját, így megérdemeltetek valami jó kis epizódot hálaként. :) 

Köszönök minden kommentet, és persze a 75 feliratkozót is, na meg a több mint 110 ezres oldalmegtekintést. Imádlak titeket. Kíváncsian várom a véleményeket a kommentekben, adjatok nekem egy kis nyári olvasnivalót. :)

Sajnos rosszabb hírem az van, hogy lassan megyek dolgozni, és mivel nem lesz nálam laptop, valószínűleg ugyanígy több hónapig nem fogtok részt kapni. Mindenesetre megteszem, amit csak tudok, ha látom, hogy itt vagytok és kapok visszajelzést, akkor talán több részt is ki tudok csikarni magamból még ebben a hónapban, mielőtt elmegyek dolgozni. Szóval ne sajnáljátok azokat a szavakat!

Találkozunk hamarosan, bye ladies xoxo ♥♥♥