-*- Justin szemszöge -*-
Az univerzum egyik legfontosabb szabálya a változás. Percről percre változik a környezetünk, a testünk, a természet – ez az élet rendje. Ahogy Hérakleitosz mondta: nem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba. És ez rendben is van.
Na de hogy tizenhét éve akkora egy szerencsétlen balfasz vagyok, mint az Empire State Building mértani háromszorosa, az kurvára soha nem változik.
- Elég legyen! – Leah a semmiből toppant be nem egészen egy másodpercre, amikor ez a káosz a tetőfokára hágott. Nem lepődtem meg a tényen, hogy mindenki megfagyott jelen pozíciójában, hisz ebben az apró lányban akkora temperamentum van, mint hatunkban összesen. – Mrs. Miller, elnézést a stílusomért – simította le a ruháját, miközben karóegyenesre kihúzta magát Emily anyukájára nézve –, de mindenki kurvára nyugodjon le.
Láttam, amint a lány, akivel kétszer is lefeküdtem, micsoda káoszt csinált odakint a színpadon. Láttam, amint az összes támogató és szervező elszörnyed a jelenet láttán. Láttam, ahogy minden széthullott alig két perce, de abban a pillanatban még az idő is megállt. Leah mindenkit megfagyasztott, még Emily anyját is.
- Kislány, nem tudom kinek képzeld magad, de hogy engem nem kussolsz le, az holt biztos – lépett előre a Fekete Lovag Felesége, akivel ugyan kétszer dugtam, de halvány gőzöm sincs a nevéről.
- Arra van az ajtó, ha valami nem tetszik, kislány – utánozta Leah a stílust, amelyet felé intéztek.
- Na ide figyelj, csinibaba…
- Stella! – egy gyenge, törékeny hangot hallottam ezúttal olyan sziklaszilárnak, mint azelőtt még soha. Felé kaptam arcomat. Összetört benne minden. – Hozzá ne merj érni a legjobb barátnőmhöz, mert azzal a maradék anyaggal foglak megfojtani, amit hagytál a ruhámból – Emily Leah és Miss. Fekete Lovag közé állt, farkasszemet nézve így az ellenséggel.
Ahogy ott állt egymás mellett a két nő, akivel a közeljövőben dolgom volt, rádöbbentem, miért is szeretem úgy Emilyt. Senki más nem képes úgy kikelni a bőréből, ahogy ő teszi, amikor valaki, akit szeret, bajban van.
- Örülj neki, hogy megmentettem a kis teapartidat – fordult ezúttal Emily felé a drámakirálynő, majd elindult az irányába, mire én és Derek egyszerre mozdultunk meg. Egymás szemébe nézve gyilkoltuk meg a másikat.
- Mínusz öt gyakorlati ponttal? Igazán kösz a segítőkezet, Stella – Emily nem hátrált meg, amivel csak még nagyobbra nőtt a szememben. Hihetetlen micsoda erő van benne.
- Vigyázz a szádra, királylány, mert még a végén…
- Miss. Lott – Mrs. Miller olyan hűvös nyugalommal szólította meg Stellát, mintha egy teljesen átlagos beszélgetés zajlott volna éppen. – Azonnali hatállyal hagyja el az épületet, különben három biztonsági őrrel fogom magát kicipeltetni – összetett kézzel közölte vele a tényeket.
- Micsoda? - az anyuka rém értelmes reakciót kapott Stella felől.
- Ahogy hallotta. Tűnés – mondta kissé erélyesebben, mire a lány egy utolsó égető pillantást vetett rám, Emilyre és Leahra, majd a szétszaggatott ruhájával együtt viharzott be a backstage-be.
Amint kiment, Emilyvel összetalálkozott a tekintetünk. Próbáltam átadni neki, mennyire sajnálom. Próbáltam felé sugallani, mennyire szeretem… De a fájdalom a szemében beleszúrt a mellkasomba. Azonnal beszélnem kell vele.
- Mr. Bieber – célzott meg ezúttal engem Emily anyja, elvonva a figyelmem a szépségről –, ha megkérhetem, távozzon.
- Ne! – Leah és a lány, akibe megőrülésig beleszerettem, egyszerre tiltakoztak az ítélet ellen.
- Mrs. Miller, tudom, hogy mit hisz erről a szituációról, de kérem, adjon egy esélyt, hogy helyrehozzuk – szólalt fel Leah.
- Mi a fenét művelsz? – Dereknek is megeredt a szája, amint az ellenkező irányba tartottak a dolgok, mint ahogy tervezte.
- Helyrehozom a hibámat – vágta rá azonnal a lány. – Neked is ezt kéne tenned, nem? Elvégre, ki is volt az, aki beadta Justinnak, hogy együtt van Emilyvel? – tette fel a költői kérdését, amellyel megkapta a figyelmem.
- Az igazat mondtam – felelte Derek. – Megcsókolt. Nem igaz, Emily? – nézett rá, ő pedig nem tiltakozott. Tényleg csókolóztak.
- Emily sosem csókolna meg téged önszántából – mondta ki Leah azt, amit én is gondoltam először. – Mivel manipuláltad?
- Miről beszélsz? – ráncolta homlokát Derek. Ekkor ránéztem Emilyre, aki szinte már könyörgött bármiféle felszabadulásért ebből az átkozott helyzetből. Éreztem, hogy nem ő a hibás. Tudtam, hogy Derek vágott át.
- Az unokatestvérem vagy, kérlek – Leah eltúlozta mozdulatait. – Azt hiszed, nem ismerlek? Jól tudom, mire vagy képes. Addig nem is cselekedtem, amíg ki nem hallgattam a beszélgetésed Justinnal a kapuban. Gondoltad, hogy majd végig nézem, ahogy tönkreteszed a legjobb barátnőm? – tárta szét karjait.
- Emily, mondd meg neki, hogy te is akartad – fordult felé, Emily pedig csak egy helyben állt, kezeivel körülölelve a testét, mintha saját magát vigasztalná.
- Azt mondtad, békén hagysz – mondta halkan, s az első könnycseppek elhagyták a szemét. – Azt mondtad, ezzel kiszállsz az életemből… és én megtettem. Mert már képtelen voltam elviselni a szimpla látványodat, Derek – lehunyta a szemét egy pillanatra, majd újra kinyitotta, s ezúttal magabiztosabb szerepet vett fel. – Undorodom tőled.
Ekkor néztem rá először Emily anyukájára, aki időközben teljesen ki lett hagyva a történésekből. Meg sem szólalt, csak mereven figyelte, ahogy lezajlik ez a veszekedés, és el sem hitte, amit a lánya mondott. Emlékszem, Emily mennyit mesélt arról, hogy mindig össze akarták hozni kettőjüket. Talán az a kép most dőlt össze Mrs. Millerben.
- Te mocskos szemétláda! – Derek olyan hévvel indult meg felém, hogy észbe sem kaptam, máris az arcomon landolt egy bal horog, melytől a földön terültem el.
- Biztonságiak! – hallottam, amint Leah intézkedett, miközben Derek közeledett felém.
- Ez mind a te kurva hibád! – készült volna belém rúgni, de Leah visszarántotta. – Utolsó csóró senkiházi! Azt hiszed érsz valamit? Emily úgyis el fog dobni téged a francba, és én várom azt a rohadt percet, faszfej! – ordított, én pedig hűvösen, de vérző orral álltam fel, hogy egy olyat behúzzak, neki, hogy hetekig a száját se bírja kinyitni. Pechemre éppen akkor érkeztek meg a biztonságiak, akik kitépték Leah kezeiből azt a szerencsétlent, és már hurcolták is kifelé. – Még találkozunk, Bieber!
Hát persze. Még tartozom neked egy bal horoggal, öcskös.
- Jól vagy? – Leah termett mellettem. Szótlan maradtam, s csak ránéztem Emilyre. Rá van szükségem. Az ő közelségére. Miatta jöttem ide, és nem akarok elmenni nélküle, bármennyire is megérdemlem.
- Nem – jelentettem ki őszintén, mindvégig Emily szemébe nézve, aki még mindig magát ölelve sütötte le a szemét, csak hogy ne kelljen rám néznie. Ha a Crystal-üggyel nem vesztettem el, akkor mostanra már biztosan kicsúszott a kezeim közül.
- Emily, szívem – az anyja közeledett egyetlen lánya felé, félretéve minden más tényezőt, ami előtte sorakozott. – Nem tudom, mi folyik itt, de látom, hogy mennyire leestél lábról, mióta külön vagytok – megfogta Emily kezét, aki még mindig mereven bámult a padlóra, majd a szeme sarkából rám nézett. – Tudom, mennyire keményen dolgoztál ezen a projekten, és most mindent elrontott az a lány, de ennek így kellett lennie. Mindenki követ el hibákat, de a hangsúly nem a baklövésen, hanem a leckén van. Miller-vér folyik benned, Emily. Tudom, hogy minden rendben lesz – szorította meg Emily kezét, aki ekkor döntött úgy először, hogy felnéz.
Mindhárman megbabonázva hallgattuk Mrs. Miller beszédét. Életemben nem hallottam még ilyen fontos szavakat senkitől sem. És a tény, hogy azok után, amit tettem, arra bíztatja a lányát, hogy keressen megoldást… fiú létemre is beködösítette a szemem.
Úgy tűnt, a szépségben eltört valami, hiszen anyja karjaiba borulva vigasztalhatatlanul kezdett zokogni. Szinte a csontomig hatolt, hogy így láttam, és mindezt én okoztam neki… Ahogy ő is nekem. Ezek a napok nélküle örökkévalóságnak tűntek; véget nem érő szenvedésnek, amit a hiánya okozott. Micsoda fájdalmat hagyott bennem, szimplán azzal, hogy nem vallotta be felém a szeretetét. Viszont abban a percben esett csak le igazán, hogy én is mennyi mindent tettem vele, amit sosem érdemelt volna, de ő mégis tűrte… mert szeret.
És én hülye, a fájdalomtól észre sem vettem.
Leah egy pillanatot sem vesztegetve tovább, odasietett Emilyhez, aki miután megérezte legjobb barátnője közelségét, azonnal a nyakába borult. Én csak ott álltam és távolról figyeltem őket, legbelül szívből ujjongva, hogy végre legalább ők rendben vannak. Emily anyja a tekintetemet kereste, s amint megtalálta, bólintott egyet, s már el is nyelte a föld a backstage függönyei mögött.
Hárman maradtunk. És én sosem voltam olyan mértékben tanácstalan, mint akkor. Nagy nehezen rávettem magam, hogy megmozduljak a lány irányába, akit szeretek, de amint megtettem az első lépésem, a backstage függönye szétnyílt, és az az ember lépett ki rajta, akit abban a szituációban a legutoljára akartam látni.
- Nocsak, Biebs, újra a színen? – Crystal a megszokott magabiztosságával libbent ki az Emily által tervezett ruhájában.
- Ne most – csak ennyit böktem ki, ugyanis többre nem tellett. Nem mintha ez nem lett volna elég Emilynek arra, hogy felkapja a fejét. El sem tudom képzelni, mit érezhet, látva bennünket.
- Hallom összebalhéztál Stellával – hát persze, hogy folytatta, hát persze… - Sosem gondoltam, hogy már őt is megjártad.
- Crystal, nem húznál el a picsába egész véletlenül? – kezdtem felkapni a vizet ezen a ribancon. Nem hiába sosem tettem rá a kezemet. Ahogy van, úgy taszít a lényével.
- Wow, nyugi szépfiú – nevetett. Meg sem hatotta, amit mondtam neki. – Ne engem hibáztass, azért mert te basztad el.
- Te basztad el, Crystal! – több, mint ingerülten csattantam fel. – Te vagy állandóan rosszkor rossz helyen, és ráadásul azt sem tudod felfogni, hogy látni sem akarlak – morzsoltam ki a fogaim között a mondandóm, mire a szupermodell csak abszolút neutrális arccal nézett vissza rám. Ha nem lenne nő, egész biztos behúznék neki egy kibaszott nagyot.
- Ó – egész meggyőzően tett úgy, mint aki megsértődött. – Ezer bocsánat. Én csak Emilynek akartam segíteni. Nem gondoltam, hogy az egész Williams- család megvolt már neked – nézegette a körmeit, mire felkaptam a fejem.
- Mit mondtál? – szerettem volna azt hinni, hogy rosszul hallottam a családnevet, amit mondott, de tisztán tudtam, hogy nem. Ezt egész biztosan sosem téveszteném össze semmivel.
- Jól hallottad, Biebs – felelte, rám sem nézve. – Melyik volt a jobb? A húg, vagy a nővér? – gondolkodást színlelt, mintha megpróbálná megkeresni a választ az iménti kérdésére. A vér is megállt az ereimben.
- Miről beszélsz, Crystal? – alig fél méter távot hagytam közöttünk, csak azért, hogy a lehető legcsúnyábban tudjak a szemébe nézni. Követeltem a választ.
- Fogalmad sincs, ki Stella, igazam van? – nézett fel újra a szemembe, én pedig válaszra sem méltattam. Nem akartam helyeselni ennek a nőnek, még akkor sem, ha igaza volt. – Ó, milyen kicsi a világ.
- Crystal, ne játssz az idegeimmel, most azonnal válaszolj! – megfogtam a csuklóját, mire ő nyomban kirántotta kezét az erős szorításomból.
- Talán megmaradt az egyetlen szerelmedből valami más is, azon kívül, hogy prostituált – felelte. Visszanyeltem a levegőt a tüdőmbe. Gőzöm sem volt, hová akar kilyukadni, de előre tudtam, hogy kurvára nem fog tetszeni a végkifejlet. – Emlékszel, ahogy mindig mesélt egy bizonyos féltestvéréről, aki másik államba költözött? Hogyan is hívta?
- Allets Sisi – vágtam rá rögtön. Az emlékek rögtön feltörtek az emlegetett lánnyal kapcsolatban, s a torkomat keserű íz kezdte ellepni. Hihetetlen, hogy a helyzet lehet még ennél is rosszabb.
- Elgondolkodtál valaha is, hogy miért nevezte így? – Crystal próbált rávezetni a megoldásra, amelyen akkor már rég kattogtak az agytekervényeim.
- Sisi, mint sister – mondta ez az alattomos nőszemély, miközben felém kezdett lépkedni. – És milyen különös név ez az Allets…
- Stella – suttogtam, tudatosulva arról a rémálomról, ami mellett mindeddig elnéztem. Az Allets visszafelé… Stella.
- Csámcsogj csak a tényen, Biebs – mosolyodott el halványan utoljára Crystal, ezzel belém döfve a megrázó tényeket. – Stella Stephanie féltestvére.
WE DID IT!
Hát sziasztok! Végre volt kedvem, energiám, és inspirációm arra, hogy leüljek, és megírjam ezt a pár szót. Nagyot nyomott a latba, hogy amikor meglátogattam a blogot, hatalmas örömmel töltött el a látvány, miszerint a Broken hivatalosan is 100.000, azaz SZÁZEZER látogató fölé került. Hihetetlen! Igaz, a blog már három éves, de akkor is öröm látnom, hogy ennyien érdeklődtök a történetem iránt.
És akkor a részről. Allets Sisi, ki hitte volna? Én biztos nem. Szegény Justinnak sem volt fogalma. Egyre több szál fűződik Stephanie-hoz, ki tudja, talán hamarosan megjelenik valamelyik részben...
A kommentek. Köszönöm mindet, amit kaptam az előző rész elá, és összességében is, remélem most is fognak érkezni! :)
Jó olvasást kívánok nektek, see you next time, ladies xx ♥