53rd chapter - Enough

-*- Justin szemszöge -*-

Valószínűleg még senki nem látott embert olyan mozdulatlanul állni a járda közepén, mint ahogyan én álltam. Kővé dermedt az utolsó csepp vér is az ereimben. Egyszerűen lehetetlennek találtam, hogy a két testvérem éppen arra kóbinált el, ahol a gazdag negyed van. És ha ez a tény még nem lett volna elég, pontosan Emily háza mellett, pontosan akkor, amikor a kamera egy pillanatra felvette őket, miközben én pont néztem a kivetítőt.

A sors. Ez az idióta, mindent tudó sors.

Jóformán azt sem tudtam, mit tegyek. Tisztán látszott Emily arcán a sokk, hiszen ő is látta őket. Márpedig ha ez így van, akkor a gyerekek nem lehetnek máshol, csakis nála. Fantasztikus. 

Minden erőmmel próbáltam elkerülni, hogy ne lássam őt, hogy ne beszéljek vele, de a körülmények mindig összehoznak minket. Amit pedig Derek mondott, elvette a maradék kedvemet is ettől a lánytól. 

Úgy érzem, akkora fájdalmat akarok neki okozni, amekkorát ő produkál bennem. A szívébe akarok taposni, épp oly erősen, mint ő tette, amikor a szerelmi vallomásom után egyetlen szót sem szólt. És nem elég, hogy nem szólt, még be is igazolta, hogy mindvégig igazam volt Derekkel kapcsolatban. A szemembe hazudott... Mindvégig ő kellett neki. Engem csak kihasznált. Mit is hittél, Bieber, ő is csak egy gazdag sznob!

Sikeresen felhergeltem magam, miközben még mindig egyetlen levegővétel nélkül álltam a kivetítő előtt, ahol már régen reklám ment. Aligha tudtam megállni, hogy ne húzzak be egyet az üvegnek, holott tudtam, az nem tehet semmiről. Csak le akartam vezetni az idegemet, mielőtt a dolgok elfajulnának. 

Megráztam a fejemet, hogy kiküldjem a felesleges gondolatokat onnan, majd tanácstalanul törtem magam, hogy mi a francot kezdjek ezzel az elcseszett helyzettel. Minden stressz egyszerre lepte el az elmém, így egy szép kis fejfájással is meg kellett küzdenem. 

Vissza kell szereznem a kicsiket. Elsődlegesen ez lebegett a szemem előtt. Ha az utolsó dolog az életben az lesz, hogy őket biztonságba helyezem, én azzal is kibékülök. Semmi nem érdekel ezen a kibaszott világon, csak az, hogy ők jó helyen legyenek. Nagy hévvel végre megfordultam a főút felé, és egy égi jelért imádkoztam. Aligha kezdtem el szavalni a belső imámat, megpillantottam egy kapucnis, aprócska alakot. Azonnal felismertem.

Leah. Hát persze! Ő a kulcs! Hisz ki tudna segíteni, ha nem ő? Mintha meghallotta volna a gondolataimat, felnézett egyenest a szemembe, és elfehéredett. Nem éppen erre a reakcióra számítottam, de mit is vártam? Ő Emily legjobb barátnője, valószínűleg gyűlöl amiatt, amit tettem Emilyvel, annak ellenére is, hogy nem tettem semmi rosszat. 

Amint feleszmélt, újból lenézett a földre, majd megszedte a lépteit, remélve, hogy nem megyek utána. Még mit nem! Előlem nem menekül ilyen könnyen, főleg akkor nem, mikor vészhelyzet van. 

- Kérlek, várj! – kiabáltam utána, de ő csak ment tovább. Ekkor megelégeltem, hogy rohan előlem, így nekiindultam futni, és elé toppanva megálljt parancsoltam neki. Ekkor már nem volt választása, csak belenézni a szemembe.

- Mit akarsz? – kérdte hidegen. Akár Emilyt látnám, csak barnában. Hihetetlenül hasonlít a reakciójuk. 

- Segíts – mondtam, ő pedig ahogyan kiejtettem ezt a szót, fújtatva megforgatta a szemét, és készült kikerülni. Gyorsan megragadtam őt, majd visszatettem magam elé. – Vészhelyzet van, Leah. 

- Ó, tényleg? Miféle vészhelyzet? Emilyre ránézett egy fiú? Esetleg még köszönt is neki? A száz közül melyik féltékenységi roham kapott el ezúttal? – hangja csak úgy csöpögött a gúnytól, hirtelen meg sem tudtam szólalni, úgy meglepett a heves válasza.

- Mi van? – mondtam ki, ami először számra jött. El sem hiszem, hogy azt hiszi, ez a problémám. 

- Jól hallotta, Mister – szűkítette rám a szemeit, majd a másik irányból akart kikerülni, de én ez alkalommal is visszaegyengettem az eredeti pozíciójába. – Megtennéd, hogy arrébb vonszolod azt a szép formás hazug segged az utamból, mielőtt én teszlek arrébb? – emelte feljebb a hangját, én pedig szavak nélkül álltam előtte. Ez a csaj aztán nem semmi. 

- Ez a szép formás hazug segg épp a testvéreit próbálná visszaszerezni – mondtam ugyanolyan hangosan, ahogyan ő, de még mindig nem láttam őt megenyhülni.

- Nos, ez esetben, szambázz arrébb a hazugságaiddal együtt, mert én nem vagyok kíváncsi több drámára, elegem van! – dobta fel dramatikusan a kezeit, és ezúttal istenigazából megindult.

- Leah! – kiabáltam nevét, mintha valami varázsige lett volna, ami megállítja az időt. Heves hangsúlyomra önszántából dermedt meg. – Jazzy és Jaxon elszöktek – mondtam mélyen a szemébe nézve, reménykedve abban, hogy ezúttal el is jut az agyáig, amit bele akarok vésni. – Emily megtalálta őket, és valószínűleg magával vitte a divatbemutatóra, amin te mi a szarért nem vagy ott? – tudósításom kellős közepén esett le, hogy Leahnak nagyon nem velem kéne beszélgetnie az utca közepén Emily divatbemutatójának napján. 

- A kérdés az, hogy te miért nem vagy még ott – bökött a mellkasomba mutatóujjával, majd szemeiben szinte láttam a lángcsóvákat, melyek csak arra vártak, hogy élve felemésszenek engem. – Feltétlenül a testvéreid kellettek ahhoz, hogy eszedbe jusson a lány után menni, akit „úgy szeretsz”? – túlozta el az idézőjeleket ujjaival. – És akit elméletileg „nem csaltál meg”? És akinek „sosem hazudtál”? És akivel…

- Elég lesz! – vetettem véget műsorának, mire ő dühösen dobta le a kezeit maga mellé. – Mit számít az, hogy dugtam egy csajjal, miután szakítottunk?! – ordítottam el magam, és csak aztán esett le, mi jött ki a számon. Életemben nem láttam még embert akkora sokkban, mint Leaht abban a szent pillanatban. 

- Te a szakításotok napján dugtál egy csajjal?! – szaladt fel hat oktávval magasabbra hangja, és szemei olyan nagyok lettek, mint a bűntudat, amit legbelül éreztem.

- Igen, dugtam egy csajjal, és képzeld el, végig arra a kibaszott szőke lányra gondoltam, akit kurvára szeretek! – ordítottam el magam Brooklyn bevásárló-utcájának kellős közepén a nemi életemről.

- Dios mio! – szörnyülködött. – Mekkora egy rohadt nagy szemétláda vagy, egy undorító, mocskos…

- Elég már! – intettem le ismét haragosan, majd sóhajtottam egyet, hogy vissza tudjak venni az indulataimból.

- Te kibaszottul ne mondd meg nekem, hogy mikor fogjam be a szám, te túlméretezett szerencsétlenség – jött egyre közelebb, és az ereimben éreztem, hogy meg akar verni. – Hogy van képed egy másik nőhöz menni, ahelyett, hogy helyrehoznád a rohadt hibádat? Egyszerűen nem tudom fel…

- Én szeretem őt, basszameg! – ordítottam, mint aki soha meg sem próbálta lecsitítani magát. – Van róla fogalmad, hogy mennyire kurvára hiányzik? Tudod milyen kínokat élek át, mióta nem láttam? Tudod mekkora egy kibaszott nagy szívás, hogy ő nem szeret engem viszont? Én csak egy senki vagyok, egy szegény balfasz, akinek új személyiség kell, hogy egyáltalán szóba állhasson a szüleivel, de én még ezt is vállaltam, mert nem tudtam elképzelni többé ezt a kurva világot nélküle, és akkor mit kapok? – néztem rá Leahra, mintha tőle vártam volna a választ. – Azt hiszi, megcsaltam azzal a ribanccal, soha az életben nem értem hozza! – mondtam a szemébe, és azt vettem észre, hogy tekintete egyre csak enyhül. – Meg sem fordult a fejemben, hogy akarjak tőle valamit, mert annyira Emily volt az, akit láttam, annyira vele voltam elfoglalva, annyira körülvette minden kibaszott gondolatomat, hogy képtelen lettem volna megcsalni őt! És igen, dugtam egy másik lánnyal, te mi a faszt tettél volna, ha az emberről, akit szeretsz, kiderül, hogy kurvára nem érez irántad?! – felháborodva kérdeztem tőle. – Csoda, hogy nem ittam le magam, vagy lövettem volna le magam valamelyik idióta…

- Elég lesz! – ezúttal Leah állított le engem, mérföldekkel nyugodtabban, mint ahogyan eddig festett. – Jól figyelj rám, szépfiú – közeledett felém ismét azzal a fenyegető mutatóujjal. – Most az egyszer, véglegesen, utoljára hajlandó vagyok neked segíteni, de ha elbaszod, és még jobban tönkreteszed a legjobb barátnőmet, akkora pofont adok, hogy feltörlöd fél Brooklynt, világos voltam? – olyan mélyen nézett a szemembe, hogy szerintem a vesémig ellátott. 

- Hogyan tudnám nem elbaszni, amikor ő szart sem érez irántam? – tártam szét a karjaimat idiótán. 

- Nem lehetsz ekkora szerencsétlen! – szerintem még egyszer sem hordtak le ennyi mindennek ilyen rövid idő alatt, de valahogy úgy éreztem, erre volt szükségem. – Nem látod, mennyire szeret? Nem látod, hogy tönkreteszi, amikor olyan hideg vagy vele? Nyisd már ki a szemedet! – ütött vállon, mire meglepetten felugrottam. 

- De ott van még Der… 

- Ne pofázz már annyit, inkább gyere utánam! – hogy a fenébe szorulhat ilyen apró lányba ekkora temperamentum? Fogalmam sincs, miért, de mentem Leah után, mint aki parancsot kapott. Őszintén, azt hiszem így is történt. 

Karomnál fogva ragadott meg, és kivezetett a bevásárló-utcáról, amelyen már így is minden minket körülvevő ember minket nézett. Amennyi épp eszem maradt, az még felülvizsgálta az embereket, hátha valamelyikük lencsevégre kapta ezt a kisebb affért, de senki gyanúsat nem láttam. Valószínűleg az összes lesifotós a divatbemutatón van, amit meg is értek. Én is ott akarok már lenni.  

Nem értettem, hogyan volt képes Leah akkora hatással lenni rám, hogy én haragudtam Emilyre, és most mégis én megyek bocsánatot kérni tőle. Valahogy mindig ez van, amikor nő és férfi veszekszik. 

Pár pillanat múlva Leah háza került a látókörömbe, így már tudtam, hogy az lesz a célállomás. Emily alteregója csak csendesen trappolt mellettem, és kivehetetlenül halkan mormogott magában. Nem akartam megzavarni, nehogy éppen azt a varázsigét szavalja magában, amelyiktől sárkánnyá változik, de egy valami mégis fúrta az oldalam. 

- Miért segítesz nekem? – kérdeztem, majd rá nézve vártam a választ, amelyre jó pár másodpercet várnom kellett.

- Én magam sem tudom – felelte végül. – Talán nagyobb hülye vagyok, mint te – tette hozzá. Ez bók lett volna? 

- Köszönöm – vágtam rá, mielőtt elszaladt volna az alkalom.

- Rohadtul nem szívesen – nézett rám olyan szépen, hogy még a virág is elhervadt mellettem az úton.  

Tisztában voltam vele, hogy Leah nem csíp engem, de az, hogy segített, reménnyel töltött el. Valamit láthat a kapcsolatunkban Emilyvel, amit talán egyikőnk sem lát. Ha segít annak az embernek, aki összetörte a legjobb barátnője szívét… az indok már csak valami létfontosságú lehet.

Ezzel a gondolattal érkeztem meg Leah lakása elé, amely akkortájt már üres volt. 

- Hozom a kocsi kulcsot, te várj itt – jelentette ki, én pedig még fel sem fogtam, hogy tud vezetni, ő máris viharzott kifelé a lakásból és lökdösött a jármű felé. 

- Hosszú lesz az út? – kérdtem tanácstalanul.

- Kerülőn megyünk, így csak fél óra – kaptam meg az elfogadható, ámde még így is elkeserítő válaszomat, és Leah már bele is taposott a gázba. 

Borzasztóan régen mozdultam ki Brooklynból, és nem gondoltam, hogy pont Leahval kell ezt megtörnöm. A fél órás út alatt egyszer sem szólalt meg, pozitívum volt azonban, hogy legalább az útra figyelt. Még a luxusautót is sikerült kizárnom, amelyben ültem, olyannyira elkaptak a gondolatok. 

Minden, ami elsődlegesen számít, az az, hogy a testvéreim biztonságban legyenek. Semmi nem érdekel addig, amíg tudom, hogy ez megtörtént. Utána pedig semmi nem fog érdekelni, csak az, hogy Emilyt lássam ismét, bármennyire is neheztelek vele találkozni. Úgysem én vagyok az, aki neki kell. 

Leah hirtelenjében befékezett, én pedig úgy megijedtem, hogy majdnem kiugrott a szívem a szélvédőn. 

- Megérkeztünk – szólalt fel, majd kutakodni kezdett maga mellett. – Itt van a belépőd és a VIP bérleted. És használd az eszedet is – adta a kezembe a kártyákat. 

- Te nem jössz? – furcsa volt, hogy csak engem tuszkol a kocsiból kifelé. Ekkor szótlanul lenézett a combján pihentetett kezeire, majd vissza rám. 

- Maradok – csak ennyit kaptam válaszul. Fogalmam sem volt, miért nem megy be Emilyhez. Talán ők is összevesztek? Jó isten, minden összedőlt, mióta külön vagyunk. 

Nem hezitáltam tovább, kiugrottam a kocsiból, s az első dolog, ami feltűnt, hogy már sötét van. Ránéztem az órára. Mindjárt kezdődik a show. Sietősen a bejárat felé indultam, közben megigazítottam a fekete ruháimat, hogy mégse mutassak úgy, mint aki az utcán él, és azon kaptam magam, hogy már bent is voltam. 

Odabent annyi ember volt, hogy magamat is elvesztettem szem elöl, de ez nem gátolt meg abban, hogy Emily után induljak. Tudom, hogy őt akár ezer közül is kiszúrom. Mindenfelé szétnéztem, nem láttam mást, csak felesleges embereket, és vakuvillanásokat. Várjunk csak, vaku? A vörös szőnyeg!

Úgy indultam meg előre, mint aki tudja is, merre felé kell menni. Nyomként használtam a rengeteg fényt, és végre megérkeztem az egyik oszlop mögé, ahonnan mindent tökéletesen szemmel tudtam tartani anélkül, hogy bármelyik kamera lekapott volna. 

Emberek emberek után jöttek befelé a szőnyegre. Rengeteg arcot láttam, akik nap mint nap szerepelnek a tévében – ezt is csak a gyerekkoromból jegyeztem meg, amikor még volt tévénk. Tíz percet álltam türelmetlenül, és már majdnem elindultam benézni a hátsó helyiségekbe, amikor megpillantottam.

Passzos fekete ruhát viselt, a haja egyszerűen le volt engedve. Tökéletes látványt nyújtott, egy valamit leszámítva.

Derekkel jött ki.

Kézen fogva. 

Hát sziasztok!

Őrülten hosszú idő után újra itt vagyok. Ne haragudjatok, hogy a nyáron egyetlen részt sem tudtam nektek szolgáltatni, de úgy alakult, hogy a két hónap alatt nem volt alkalmam hazajönni, ott pedig nem volt gép hozzáférésem, így igencsak meg voltam lőve. Minden, ami számít viszont, hogy már itt vagyok, élek, és jövök remélhetőleg sűrűbben az új részekkel. 

Olvastam a kommentjeiteket is, nagyon aranyosak vagytok, hogy már így várjátok a részt, és annak kifejezetten örülök, ha tetszik nektek az írásom. :)

Hogy a részről is beszéljek egy kicsit, több mindent terveztem beleírni, és igazából arról sem volt fogalmam, hogyan fog majd kitöltődni a rész még azzal a rengeteg dologgal is, amit terveztem, de aztán jött a mi rég elvesztett szereplőnk, Leah, akivel annyira jól össze tudtam hozni Justint, hogy mire észbe kaptam, már 1800 szóbál tartottam. (Jut eszembe, elnézést a rengeteg csúnya szóért a részben, elengedhetetlennek találtam, ha kettőjükről volt szó.) Sajnálom, ha nem lett elég pörgős, de úgy gondolom a mi Justinunknak szüksége volt erre a kis mentális pofonra Leahtól. :)

Előreláthatólag tippem sincs, mikor jelentkezem majd, utolsó évem van a gimiben, úgyhogy örülök, ha havi egyszer tudok hozni nektek részt. Mindenesetre - mint mindig - igyekezni fogok.

Addig is mindenkit puszilok, írjatok sok-sok kommentet!

Bye babies ♥ ♥ ♥