4th chapter - Be careful with him

-*- Emily szemszöge -*-

Reggel, ahogyan felkeltem már úgy éreztem magam, mint akivel semmi sem történt az előző nap. Csakis a bekötözött lábam és kezem térített vissza a valóságba. Amint kinyitottam a szemem, eszembe jutottak a tegnappal kapcsolatos események, már amennyire emlékszem. Becsapódásként ért minden egyes történés, amely az ájulás utáni ébredésem után történt. Justin maga, a teljes lénye, aztán pedig az, hogy ma találkozom vele. Még csak 11 óra, de én még mindig pizsamában fetrengek, közben pedig ezerrel gondolkozom. Vajon gondolkozzam még, vagy hagyjam csak simán megtörténni? Helyesebb lenne az utóbbi lehetőség, azonban ez nem ilyen egyszerű. A történtek óta minden ötödik gondolatom ő, a kedvessége és a szerénysége. Túlságosan is várom a hat órát ahhoz, hogy ne gondolkozzak rajta.

- Emily, ébren vagy? – hallottam anya hangját az ajtóm túloldaláról.

- Igen – feleltem rekedtes hangon, de nem mozdultam egy centit sem. Kényelmes most ez a pozíció.

- Leah itt van – jelentette ki, mire én a plafonra meredve kimeresztettem a szemem, majd tovább gondoltam a dolgokat. Leah már 10 éve a legjobb barátnőm, mindenhogy látott már, így nem gáz, hogy pizsamában vagyok.

- Engedd csak be – feleltem két perc csend után. Pár pillanat múlva óvatosan nyílt az ajtó, és előbukkant mögüle barna hajú barátnőm. Fél szemmel tekintgetett rám az ajtó mögül, majd kissé bátrabban belépett a szobába. Mi lehet vele? Ezerszer járt már nálam, most mégis úgy viselkedik, mint aki most jár itt először. Kimeresztett szemekkel tartott felém lassan, én pedig felültem, és kezdtem félni tőle. Olyan arckifejezése volt, mint aki szellemet lát, vagy valami rosszabbat. Mi a franc ütött belé?

- Te jó ég, Emily, veled meg mi történt?! – mondta először lassan és halkan, majd egyre hangosabban és gyorsabban. Hirtelen nem értettem mire utal. A bekötözött végtagjaimra? Az elaludt hajamra? Minderről fogalmam sem volt addig, amíg el nem fordítottam a fejem egész alakos tükröm irányába, és megpillantottam az ábrázatom. Az egész karom tele volt lila foltokkal és horzsolásokkal, az arcomról nem is beszélve. Jobb szemem alatt volt egy kisebb monokli, az arcomon pedig szintén horzsolások tömkelege. Riadtan simítottam végig az arcomon, majd a karomon, és óriási szemekkel Leahra meredtem. Erre még én sem számítottam.

- Megismétlem: mi a franc történt veled? – huppant le velem szemben az ágyamra, és végigsimított a horzsolásaimon. Szörnyen néztem ki. Ezek a horzsolások és a foltok beterítik a végtagjaimat, hogy menjek én így bárhová is?

Sóhajtottam egyet, utána pedig riadt tekintetű barátnőmre néztem, és beszédre nyitottam a szám. Tudnia kell a részletekről, hiszen kinek másnak mondhatnám el? Ő a legjobb barátnőm, és tudom, hogy mindig mellettem áll. Nem is filozofáltam tovább, belekezdtem az elejétől, és minden egyes dolgot sorjában elmondtam neki. Közben részletek is beugrottak, mint például egy elégedett mosoly az ájulásom előtt. Nem tisztán, de emlékszem rá, és valóban hasonlított Brianre az arc. Justin nem hiába írta le őt teljes egészében, így már biztos is vagyok benne, hogy igaza van.

Történetem végén óvatosan fürkészni kezdtem Leah arcát, aki egyszerre akart beszélni, viszont meg sem tudott szólalni, így kifejezéstelen nyögések hagyták el a száját. Látszott rajta, hogy úgy meglepődött, mint még soha.

- Basszus, akkor ezért volt… - tette szája elé a kezeit, majd félelemtől csillogó szemekkel rám nézett. Jobban megijesztett, mint amikor megpillantottam a kinézetemet tíz perccel ezelőtt a tükörben. 

- Mi? Mi volt miért? – ráztam a fejem, és fintorogtam egyet. Semmit nem értettem az egészből. Láthatott valamit, hiszen a riadtság egy pillanatra sem szűnt meg a tekintetéből.

- Miután eltűntél – nyelt egyet, közben pedig másodpercekig gondolkozott, vajon hogyan mondhatná el –, Brian idegesen visszajött a bulira egy barna csajjal az oldalán. Bennem akkor már volt egy kis alkohol, így nem tudom pontosan mi történt, de arra emlékszem, hogy elintézésről és pénzről beszélgettek, utána pedig elmentek – mondta lassan, én pedig csak bámultam rá. Barna csaj… Istenem, valahonnan nagyon ismerős ez nekem. Hirtelen behunytam a szemem, és látomásszerűen előugrott egy erkély, amelynek korlátjához lehajtott fejjel támaszkodom. Mit kerestem én egy erkélyen? Ez egyre bonyolultabb.

- Minden rendben? – riadtam fel barátnőm halk hangjára, amint engem fürkész aggodalmas tekintettel. Hevesen bólogattam egy sort, majd gondolkozó pózba vágtam magam. 

Erkély, Brian mosolya, elintézés… Mit akart ez velem művelni? Komolyan mondom, nem tudom hova tettem a szemem, mialatt vele jártam. Sokadára nem hallgattam anyára, és ismét meg is bántam, mint minden alkalommal. Fel sem fogom, hogy beleestem a hibámba immáron ezredijére.  Viszont a lényeg az, hogy tartanom kell a két kilométer távolságot Briantől, mert ha ismét szembe kerülök vele, lehet, hogy megöl. Elvégre, képes volt megverni, akkor miért ne tudna megölni? Már csak azt tudnám, hogy mit akar ezzel elérni. Soha nem ártottam neki, és ez idáig ő sem nekem. Mintha pár pillanat alatt minden megváltozott volna. Így pedig csak nehezebb, hogy nem emlékszem a történtekre.

- És ki ez a Justin? – tért rá beszédem második felére Leah. Hát persze, már csak őt kellett ismét az eszembe juttatni.

- Pontosan én sem tudom, de nagyon kedves volt, hogy segített – néztem lefelé, és a kezeimet kezdtem tanulmányozni. Leah furcsán méregetett, és halványam elmosolyodott. 

- Biztosan helyes is lehet, ha így zavarba jöttél a nevére – mormogta. Túl jól ismer már. Hirtelen azonban megszállta a tudatomat a gondolat, hogyha ennyire nyilvánvalóan látszik rajtam, hogy érdekel, akkor Justin vajon mennyire vehette észre? Bele sem merek gondolni.

- Hát, csak annyira, hogy ma hatkor találkozunk – haraptam ajkamba, amikor visszagondoltam Justin arckifejezésére.

- Légy vele óvatos, nem tudhatod, hogy milyen – zökkentett ki bölcs tanácsával barátnőm ábrándozásomból. Igaza volt. Éppen most volt egy csalódásom.

- Tudom – csóváltam a fejem lemondóan. Haragudtam magamra. Ennyire nem lehetek sem naiv, sem pedig hülye. Talán jobb is lenne, ha nem találkoznék vele. Túlságosan is beleéltem magam a helyzetbe annak ellenére, hogy az előző barátom tulajdonképpen halálra ítélt. Ezek után azonban fogalmam sem volt, mit tegyek.

- Gondolod, hogy nem kéne elmennem a találkozóra? – kérdeztem halkan Leahtól, közben pedig bennem lévő lelkiismeretem hangosan felzendült. Emily Belle, ezt ugye te sem gondoltad komolyan? – harsogta. Talán igaza van, már csak szimpla jóindulatból is, de el kell mennem. Elég nagy modortalanság lenne a részemről, ha cserbenhagynám.

- Menj el, csak vigyázz – hangoztatta az utolsó szót Leah. Akárhogy is, ő legalább mindig észhez térít.  Elmegyek, de vigyázok, és tartom a távolságot. Gondolok ez alatt arra, hogy többször nem alszom el a karjaiban, akármennyire is jó volt. Muszáj vigyáznom, nem lehetek ismét meggondolatlan. – Viszont most mennem kell, anya számít rám otthon – biggyesztette le az ajkát. 

- Menj csak, sok sikert – mosolyogtam rá. Éppen most pakolásznak, ugyanis költözésre készülnek. Nem nagy távolságra, csak pár utcányival arrébb, hála Istennek.

- Köszi, de neked is – mosolygott, majd egy integetéssel ki is ment a szobámból. Hát egyedül maradtam, ismét.

Leah távozása után máris elkezdtem tenni-venni. Jól is tettem, hisz nem gondoltam volna, hogy a ruhaválasztás ennyire nehéz művelet lesz. Már vagy tíz összeállítást kipróbáltam, de egyik sem volt az igazi. A szobám mostanra úgy néz ki, mint amin átment egy tornádó, de jelen pillanatban ez most a legkisebb problémám. Csalódottan ledobtam a rajtam levő ruhát a többi „most nem veszlek fel” ruhához, és leültem a földre. Fogalmam sincsen, mit csináljak, semmi sem jó. Az egyik vagy már kicsi, vagy pedig elég csúnyán kilátszódnak belőle a sebeim. Kinéztem az ablakon, és hirtelen elöntötte az eget a fekete felhő, ezek után pedig egy nagy mennydörgést lehetett hallani. Ó, hogy előbb nem tudott ez bekövetkezni, máris könnyebben ment volna a választás.

Sietősen kikaptam a szekrényemből egy világos csőfarmert, ahhoz pedig egy türkiz színű pólót. Elégedetten pillantottam magamra a tükörben, hiszen ebből nem látszanak ki a sérüléseim sem annyira, és még jól is néz ki. Tökéletes. Túlesve az öltözésen gyorsan kezdenem kellett valamit az arcommal, hiszen monoklim van, így pedig nem mutatkozhatok. Előkaptam a korrektorom, és valamelyest rendbe raktam az arcom, majd lófarokba kötöttem a hajam. Kiérve a fürdőből órámra pillantva szinte sokkot kaptam, mert már háromnegyed hatot mutatott. Mint a villám suhantam le a lépcsőn – már amennyire ez lehetséges volt a fájó térdem miatt – majd felkaptam a tornacipőm és egy esernyőt, ezek után már ki is értem a házból.

Lassú bicegésem ellenére is hamar odaértem ahhoz a bizonyos padhoz, ahol majd Justin is ott lesz remélhetőleg. Még csak 17:58, de ő a láthatáron sincs. Mondjuk, van még két perc, az alatt csak ideér. Azt sem tudom, hol lakik, lehet csak egy percre, és nem is indul el előbb. Ki tudja, talán csak nem nézi az időt, azért nem jön még. Üldögélésem alatt nem tudtam levenni a szemem az órámról egy pillanatra sem. Már 18:05, rögvest utána pedig 18:10, ő pedig sehol. Kezdtem összetörni. Hogy is gondolhattam, hogy egyáltalán eljön? Emily, megint jól megcsináltad. Ismét hagytad magad átverni, ismét kihasználtak, és ismét bedőltél. Gratulálok, mit is mondjak.

Mérgesen, mégis szörnyen megalázva és összetiporva felpattantam a padról. Hát, ez a Justin is el van ásva.

Azt hiszem, kezdek boldog lenni, amikor rámegyek a blogra. Látom a 26 (!!!) feliratkozót és azt a rengeteg oldalmegtekintést (a negyedik részhez képest rengeteg persze). Hálás vagyok nektek, köszönöm a kommenteket is, bízom benne, hogy érkezik majd ehhez a részhez valami jó kis részletes, velős komment :) 

A részről nem tudok sokat mondani, próbálom úgy csinálni a dolgokat, hogy arra teljességgel ne számítsatok. Remélem eddig sikereket értem el ez ügyben :) Legközelebb találkozunk, KOMIZZATOK!

Love u <3