-*- Justin szemszöge -*-
Szinte nem is aludtam az éjjel, annyira el voltam foglalva azzal, hogy Emilyt néztem. Nem hittem el, hogy mellettem fekszik, hogy bújik hozzám, hogy egyáltalán létezik. Önzetlenségével és a feltétel nélküli szeretetével valami olyat adott nekem, amiről sosem gondoltam, hogy az enyém lehet egyszer. Kirángatott egy közegből, ahol nem sokáig húztam volna az életet, ha ő nem jön. Alig várom, hogy egyszer valóban elvegyem feleségül.
- Ugye tudod, hogy még csak hajnali fél öt? – szólalt fel a semmiből halványan, amíg simogattam a fejét. Észre sem vettem, hogy felébredt.
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek – mentegetőztem, de hiába, hisz Emily villantott rám egy elképesztő mosolyt, majd belefúrta a fejét a nyakamba.
- Valami baj van? – ölelt körbe teljes testével, mire a melegség csak úgy száguldott a szívemben.
- Dehogy is. Csak nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen nyugodtan aludhatok – vallottam be. Emily még erősebbre vette körülöttem karjait, majd kezét becsúsztatva a pólóm alá simogatni kezdte a hátam. Másodpercek alatt elárasztott a nyugalom.
- Biztonságban vagy, Justin – súgta, és igaza volt. Ennél meghittebb hely nemigen létezhetett.
Nyugodalmas interakciónk után lehunytam a szemem, s felébredve azon kaptam magam, hogy Emily már nincs is mellettem. Fél perc pánikolás után rájöttem, hogy bizony elaludtam, ő pedig valószínűleg elkezdett készülődni. Felkeltem hát, rendbetettem magam a fürdőben, s elindultam lefelé. Már félúton hallottam a boldog kacajokat, mely a számomra legfontosabb emberektől jött: a családomtól.
- Nézd, megmutatom – Emily türelmes hangja ért el a fülemig először. – Először félbe, aztán újra félbe, és kész is – mondta, s kiérve láttam, ahogyan a húgom csendesen issza a szavait. Ez a pillanat elég volt ahhoz, hogy megfogalmazódjon bennem: ha nem Emilytől lesz gyerekem, akkor senkitől.
- Jó reggelt, hercegnőim – szólaltam fel, mire mindketten csillanó szemekkel néztek irányomba.
- Bátyus! – Jazzy már szaladt, is, Emily pedig mosolyogva hajtotta össze a pólót, melybe együtt kezdtek bele. – Bepakoltam, a bőröndöm, nézd! – mutatta izgatottan. – Emily megmutatta, hogy kell csinálni.
- Ügyes vagy, kishúgom – borzoltam össze a haját. – Izgatott vagy?
- Nagyon! – tapsolt. – Hozom a játékaimat! – futott el, így teljesen Emilynek tudtam szentelni a figyelmem.
- Hát szia – köszöntött a világ legédesebb csókjával, s azt kívántam, bárcsak befagyaszthatnám ezt a pillanatot.
Kezeim beférkőztek a pólója alá, s bőre érintésére mindketten megborzongtunk. Boldogan vettem észre, hogy nincs rajta melltartó, így az egyik kezemet fel is vezettem a bal mellére, majd közelebb húztam magamhoz, nehogy bármelyik kicsi ebben a kompromittáló pózban kapjon minket. Egy apró, vágyakozó sóhajt kaptam cserébe.
- Mondd, hogy tudunk még kettesben lenni indulás előtt – súgtam a fülébe, míg a nyakát csókoltam. Legszívesebben rátettem volna az első vízszintes felületre, és kisajátítottam volna.
- Jus... Ó – nyögte, amikor a nyaka egy pontjára értem, mire hősiesen elmosolyodtam. Kezdem kitapasztalni a testét. – Jó ég, Justin, megőrjítesz – tolt el egy kicsit távolabbra, csak hogy levegőhöz jusson. – Meglátjuk.
- Én elég tisztán megláttam – súgtam, s mellén lévő kezemmel elkezdtem játszani a mellbimbójával. Iszonyatosan élveztem, ahogyan teljesen beleolvadt a karjaimba.
- A kicsik, Justin... – illumináltan, szinte kivehetetlenül beszélt, s egy gyors pillantás után az ajtó felé, ahonnan kijöhet akármelyik testvérem, benyúlt a melegítőnadrágomba. A hang, ami kijött belőlem, nem is emberi volt.
- Ha így folytatod, ezen a padlón foglak magamévá tenni, és egy szavad sem lehet ellene – a lehető legkomolyabban mondtam, hiszen a keze a nadrágomban elvette a józan eszemet is.
- Akkor nem kellene folytatnom, igaz? – mondta, majd nemes egyszerűséggel kirántott a folyosóra, és letérdelt elém, szabaddá téve az erekcióm.
A szám is tátva maradt, ahogy ott térdelt, és nézett fel rám. Leeresztette a kezét rólam, és türelmesen várta, hogy én irányítsak. Lihegve éppen készültem egy kis megkönnyebbülést okozni magamnak azzal Emily szája segítségével, ám ekkor hallottam az összetéveszthetetlen apró lépteket a lépcsőről.
- Baszki – fénysebességgel visszarántottam a nadrágom a helyére, nem mintha segített volna, hisz olyan kemény voltam, hogy szinte szétfeszült az anyag körülöttem. Emily változatlanul térdelt, ám gonoszul elkezdett kacagni rajtam. Ó? Szóval direkt csinálta? Legyen így.
- Mondtam, hogy hagyjuk abba – kacsintott rám, ahogyan elment mellettem.
Nem emlékszem az utolsó olyan pillanatra, amikor annyira fel voltam izgulva, hogy az első mosdóban képes lettem volna kielégíteni magam, de mentálisan feljegyeztem a mait.
- Ezt, meg ezt szeretném! – szökdécselt be a húgom a nappaliba, kezében két plüssel. Bárcsak tudtam volna rá figyelni, de túlságosan el voltam foglalva az erekcióm elrejtésével, nehogy bármelyikőjük is észrevegye.
- Jó választás, miért nem mutatod meg a bátyádnak is? Ő még nem látta közelről – javasolta Emily, s szájába harapva belenézett a szemembe. Fú, de aljas!
A délelőtt ilyen játékosan telt el. Húztuk egymás agyát apró érintésekkel, mozzanatokkal, türelmetlenül várva, hogy kapjunk egy kis időt együtt. Közben sikerült bepakolni mindent, és Amber is megérkezett a csomagjaival, illetve a sofőrrel, aki majd elvezet minket a szállásig. Kicsattantam az örömtől, hogy kicsit kizökkenhetek a borzasztó hétköznapokból, és csak azokkal lehetek, akik számítanak.
A kocsiút egész rövidnek tűnt, de lehet csak azért, mert elszenderedtem közben. Emily simogatása és a rázkódás teljesen alfába tett, ahogyan a kicsiket is egyel mögöttünk, így érkezéskor csak még nagyobb meglepetés ért a szálloda láttán.
- Megjöttünk, Miss Miller – szólalt fel a sofőr. – A rendőrség megkért, hogy értesítsem, mindent rendben találtak, viszont a terület minden potenciális bejáratához biztonsági őröket helyeztek el, hogy elkerüljünk akármilyen problémát. Érezzék jól magukat – mosolygott. Rápillantva a szépségemre láttam, mennyire megrázza ez a téma, így szívemre vettem, hogy ne gondoljon erre az itt tartózkodásunk alatt.
- Köszönöm szépen – bólintott, s egy fáradt mosolyt vetett ránk. – Na, ki izgatott?
- Ééén! – felelték egyszerre a testvéreim, akik olyan imádnivalóak voltak, hogy még a sofőrünk is felkuncogott.
- Amber, kérlek, mutasd meg a kicsiknek a lakosztályotokat. Egy óra múlva találkozunk ebédnél, rendben?
- Rendben, Miss Miller – felelte Amber, mire Emily felé szenteltem figyelmem.
- Lakosztály? – kérdtem kíváncsian.
- Nekünk és nekik. Külön – tette rá a hangsúlyt utolsó szavára, s egyből le is esett.
Emily és én. Napokig. Teljesen egyedül. Ha a farkam most ember lenne, biztosan hálatáncot járt volna. Több se kellett, meg is ragadtam a bőröndjeinket a csomagtartóból, és nagyjából két lépést tudtam velük megtenni, amíg ki nem vették a kezemből.
- Gyere, nézzük meg a helyet – kulcsolta össze kezünket Emily, és már vezetett is befelé.
Miután túlestem az örömömön, hogy együtt lehetünk, elterelődött a figyelmem a szálloda felé. Hatalmas, úszómedencés, közvetlen a folyó mellett, és az egész a miénk. Nem is tudom, voltam-e valaha ilyen izgatott.
Átvettük a szobanyitó kártyákat a recepción, s ezen a ponton hagytam Emilyt irányítani, hisz nekem fogalmam sem volt, hogy működnek ezek. A harmadik emeletig vezetett a lift – királyi lakosztály, ahogy a recepciós illette -, s belépve világossá is vált, miért ez a neve.
- Hogy tetszik? – kémlelte arcomat Emily.
- Viccelsz? – szinte megdermedtem, ahogy megláttam azt a hatalmas erkélyt, amely a szobánkhoz tartozott.
- A medence és az erkély is teljesen privát. Senki másnak nincs hozzáférése ehhez a területhez – tette hozzá. – Nagyjából negyven perc ebédig, mennyire vagy...
- Térdre – mondtam határozottan. Emily kizökkent mondandójából, s értetlenül állt előttem.
- Tessék? – kérdte.
- Térdre, Emily. Most.
Láttam, amint egyszerre tíz gondolat fut végig az agyában, mire megdermedt, s lassan letérdelt elém. Pontosan abba a pozícióba helyeztem magam, ahogy otthon a folyosón voltunk, s vártam, mit kezd vele. Egy szempillantás alatt visszaszökött arcára a kifejezés, ami úgy elvette az eszem pár órája.
- A korábbiakból ítélve biztosan tudod, mit kell tenned – húztam az agyát, s türelmetlen voltam ugyan, de hagytam, hogy a maga tempójában haladjunk.
Egy sokatmondó pillantás után gyakorlatiasan kikapcsolta az övemet, s hagyta, hogy leereszkedjen rajtam a nadrág. Sokat nem kellett dolgoznia, hogy felizguljak, hiszen maga a látvány elég volt, hogy kőkemény legyek, viszont elidőzött a hasamon, és az alsónadrágom vonalán, ahova apró puszikat adott. Kezdett kezelhetetlenül felforrni a vérem, annyira akartam őt, s belegondolva, miket fogok vele tenni ebben a pár napban...
- Könyörögj érte – szólalt fel Emily, mire kipattant a szemem, s lenéztem rá.
- Tessék? – most rajtam volt a sor, hogy visszakérdezzek.
- Jól hallottad – mondta, s ahogy hátradőlve megtámaszkodott a kezein, egy gomb feladta a harcot a blúzán, láthatóbbá téve a melleit. Basszameg.
- Kérlek... – elakadt a torkomon a szó, annyira a hatása alatt voltam. – Emily, annyira kívánlak, nem bírom tovább... – esedeztem, s teljesen szívből jött. Ha még egy percet kellene várnom, sírnék. A szépségem diadalittasan elmosolyodott, s lejjebb tolva az alsónadrágom szép lassan elkezdte jártatni rajtam puha kezét.
Olyan mértékű eufória futott át rajtam, hogy hátra kellett vetnem a fejem, s a falnak dőlve nyögdécseltem. Fél szemmel láttam, ahogyan Emily issza a látványt, és imádtam, hogy annyira élvezi, mint én. Éppen lenyújtam a fejéhez, amikor a szájába vett, s ha kicsit gyengébb lettem volna, összeestek. Egy kézbe fogtam a haját, s próbáltam irányítani a fejét, de abszolút nem kellett – tökéletes volt, amit csinált. Olyannyira, hogy rövid percek múlva éreztem is, hogy közeledek a csúcs felé.
- Emily – próbáltam jelezni, de nem találtak rám a szavak, még csak egy kicsit sem, Emily pedig nem úgy tűnt, mint akit érdekel a figyelmeztetés. – El fogok menni, Emily, lassíts... lassíts... – könyörögtem, de mind hiába.
Másodpercekkel utolsó szavaim után elindult a gerincem mentén az ismerős érzés, s duplán végigszaladt rajtam. Ezen a ponton kontrollálni sem tudtam a hangokat, amik kijöttek belőlem, s úgy szorítottam Emily haját, féltem, a kezemben marad. Kicsi idő után, ami úgy tűnt, mint életem leghosszabb orgazmusa, légszomjjal és kiszáradva néztem le rá, aki a szemem láttára nyelt egyet, majd megtörölte a száját.
Mi a...
- Emily...
- Jobb? – kérdte, villantva egy 32-es vigyort. Ez már biztos: feleségül fogom venni ezt a lányt.
- Baszdki, Emily... mi a szar – hitetlenül ráztam a fejem, s csak egy játékos kacajt kaptam cserébe.
- Lassan készülődnünk kell az ebédre – pattant fel, én meg még mindig az orgazmus hatása alatt igyekeztem emlékezni rá, hogy is hívnak. – Zuhany? – Ó, igen. – De semmi trükk! Nincs időnk.
Fenébe.
Zuhany után – ami végtelenül jól esett a lelkemnek, hisz végig csak egymást öleltük – lemásztunk a földszintre, és ott várakoztunk Amberre és a testvéreimre. Alig volt egy pár ember a hallban, és ők is kizárólag azért sürögtek-forogtak, hogy nekünk jó legyen.
- Látod, bőven lett volna időnk veled is foglalkozni – jegyeztem meg halkan, s a szépség intézett felém egy félmosolyt.
- Lesz még időnk bőven, Justin – tette rá a combomra kezét. – Csak a tiéd vagyok.
Egyenest a szívemig hatolt ez a mondat, s magamhoz is húztam egy csókért. Közben megláttam sietősen közeledni a két apróságot is felénk, így felpattantam, hogy kész legyek a támadásukra.
- Emily! – kiáltották szinkronban, mire felháborodva kiegyenesedtem.
- Árulók – suttogtam, de közben jóízűen vigyorogtam, ahogy a testvéreim ellepték a szépség apró termetét.
- Elnézést, Miss Miller a késésért, Jazzy nem tudott dönteni a kék és a rózsaszín tüllruha között – kapkodott Amber, de Emily csak barátságosan megsimította a karját.
- Semmi gond, Amber. Engedd el magad – felelte, s én is vetettem rá egy bíztató mosolyt, elvégre az én testvéreimről van szó. Pontosan tudom, milyen kimerítőek tudnak néha lenni.
- Indulhatunk? – kérdeztem, és miután a csapat egységesen beleegyezett, célnak is vettük volna az étkezőt, ám valami hatalmas zaj a hátunk mögül félbeszakította a műveletet.
Odanéztem, s a srác, aki a bőröndjeinkért felelős, leejtette őket a kocsiról. Nem tulajdonítottam volna neki nagy figyelmet, ha nem nézett volna egyenest a szemembe, és hűtötte volna le az összes vért a testemben.
Ez nem létezik.
Ryan? Már megint?
Sziasztok!
Ah, esküszöm, úgy érzem, sosem lesz ennek vége. :D Viszont azt nem hagyhatjuk. Engem például kifejezetten zavar, hogy nincs befejezve, szóval ha hatalmas kihagyásokkal is, de ennek a blognak vége lesz!
Nem tudom vagytok-e még itt ezen a ponton, de ha igen, azoknak hálás vagyok nagyon. Mindeképp hagyjatok nyomot, ha olvastok!
Remélem tetszett ez a steamy rész, lesz még belőle bőven :)
Hamarosan tali! xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése